Serfőző Attila
Hangtalan
Nélküled vesztegelt
az időtlen jelen,
egyre csak
hordoztalak hűs ablakaim előtt,
néhány költemény topogott lelkemen,
mielőtt
senkim és mindenem
lettél.
…tél vagyok,
mély,csönd és
dallam(!)
meglehet,
rongyokból
szippantott
lángnyelv is,
mint szeretőd hajából
tépett tincs,
bősz és hajthatatlan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése