Szilágyi Domokos - Ősz

Szilágyi Domokos

Ősz

http://youtu.be/v10Eqned0_w
 

Tövist virágzik az idő,

mázsás ködöt a levegő,

légüres bánatok lebegnek,

szállanak, zuhannak, leesnek.

Avar hullámzik, bokámat

nyaldossa, szívemig fölárad

- ősz, te szilaj, te szomorú,

kegyelmes szívbéli háború,

add, hogy a szemem szép tágra,

kerekedjél a világra,

s legyen a szavam oly könnyű

s oly éles, mint a tavaszi fű.

*

Ősz

Szivárványló bánat
földre költözött.
Tarló őszre szállnak
birkanyáj ködök.

Dér dereng, halálos,
dermedt förgeteg
hódítja a várost,
erjedt földeket.

Már a tél villámlik
láthatatlanul.
Hallgat a világ, míg
tavaszul tanul.

Weöres Sándor - Ballada három falevélről

Weöres Sándor

Ballada három falevélről

http://youtu.be/SEDy89VfFsc 

Lehullott három falevél
észrevétlen az őszi ágról.

És jött a szél, a messzi szél,
egy messzi, másik, új világból.-

Elröpült három falevél.
...
Az egyik magasba vágyott:
talált a felhők közt új világot,
emelte, emelte a szél.
...
A másik rohanni vágyott:
magasba hágott és mélybe szállott,
sodorta, sodorta a szél.

Harmadik szédülni vágyott,
szemét lehunyta, semmit se látott,
kavarta, kavarta a szél.

Lobogott három falevél.
...
Lehullott három falevél
tehetetlenül a világból.
Ott lenn a sár, fekete mély-
ki emel fel az őszi sárból,

ti szegény három falevél?

Babits Mihály - Őszi harangozó

Babits Mihály

Őszi harangozó

Az idén korán kilelt az ősz
széltől lúdbőrzik saraink puhája:
siess harangozó! az alkony megelőz.

Morc pityergős már az ég orcája
mint gyermeké, ki mécset tör feléd,
mert elveszett aranyos labdája.

A durva szél a fáknak levelét
söpri, söpri, melankolikussan
mint holmi durcás, duzzogó cseléd.

Én nem tudom, hogy útam merre fussam
s a nagy vágytól lábam csak ténfereg:
mennyi rossz szem néz már rám gyanussan!

Nem merek s únom, hogy nem merek
dacból előttük levetkőzni pőrén
s szemetektől megkopni, emberek!

Mint bakfislány éjjel letolja dőrén
paplanát, ingét, hogy Isten szeme
korcsolyázzon legalább síma bőrén:

perverz lelkem épúgy tolja le
takaróit az utolsó szálig
mikor maga van (Isten látja-e?) –

más előtt nyakára húzza állig
mint a szemérmes vénleány, a Föld,
fehér paplant von magára nyárig,

amint levedlik testéről a zöld. --
Máris messzebb járja a régi táncos
körül, a Nap körül a régi kört,

hogy az ne lássa, hogy a bőre ráncos
a sártól s szeme nemsokára holt
üveges lesz a fagytól, régi lángos

napbanéző tekintete zord
(nem a napé már, hanem a halálé)
s fürte olyan egykettőre ősz

mint siralomházban bukott királyné.
Siess, harangozó! A halál megelőz.

Pogány Zoltán - Szeretlek, ősz ...

Pogány Zoltán

Szeretlek, ősz...

Szeretlek, ősz... mikor enyhet hint a táj,
minden, mi zöld, föld-barnává ernyed,       
a köd langy, gomolygó táncra gerjed
s már tüzes nap harapós ajka se fáj.

Ilyenkor mellbe vág a felismerés,
hogy mennyi gyönyört rejt még az élet,
hogy minden szép bontogat új szépet,
mit látnom és éreznem sors-rendelés.

Tudom, a tavasz, nyár, tél... gyöngyképek.
Ám bennem csak az ősz az, mi gyöngy-esőz,
súgó zsongásától ázva lépek

mély boldogságba - oh, dallamos dizőz! -
mert ősz-létemben míg csenghet ének,
mindég és örök vággyal szeretlek, ősz...

Nagy László - Dióverés

Nagy László

Dióverés

Elsuhogott az a füttyös
sárgarigó délre.
Sárgul az árva diófa
zöld terebélye.

Levelek lengnek, akár a
színarany rigó-szárnyak,
elszállnak ők is a szélben
puszta határnak.

Áll a diófa, és érett
kincsei válnak tőle:
szellő ha bántja az ágat,
buknak a földre.

Szaporább kopogás, csörgés
támad, ha jön az ember,
s bottal az ágak bogára
boldogan ráver.

Földre, fejekre, kosárba
kopog a dió-zápor,
burkos dióra a gyermek
kővel kopácsol.

Már, mintha álmodnék, hallom
zaját a jó örömnek,
darálók forognak, diós
mozsarak döngnek.

Fagyban és nagy havazásban
meg kell maradnunk jónak
s tisztának is, hogy örüljünk
csörgő diónak.

Majd csorgó hó levén ring a
picike dió-csónak,
s lomb zöldül újra a füttyös
sárgarigónak.

Petőfi Sándor - Itt van az ősz, itt van újra ...

Petőfi Sándor

Itt van az ősz, itt van újra...

http://youtu.be/H1Gx9TlmRFQ

Itt van az ősz, itt van újra,
S szép, mint mindig énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? De szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

József Attila - Ősz

József Attila

Ősz

http://youtu.be/V51NM98GvgM  

Tar ágak-bogak rácsai között
kaparásznak az őszi ködök,
a vaskorláton hunyorog a dér.

Fáradtság üli a teherkocsit,
de szuszogó mozdonyról álmodik
a vakvágányon, amint hazatér.

Itt-ott kedvetlen, lompos, sárga lomb
tollászkodik és hosszan elborong.
A kövön nyirkos tapadás pezseg.

Batyuba szedte rongyait a nyár,
a pirosító kedvü oda már,
oly váratlanul, ahogy érkezett.

Ki figyelte meg, hogy, mig dolgozik,
a gyár körül az ősz ólálkodik,
hogy nyála már a téglákra csorog?

Tudtam, hogy ősz lesz s majd fűteni kell,
de nem hittem, hogy itt van, ily közel,
hogy szemembe néz s fülembe morog.

Lesznai Anna - Őszi varázslat

Lesznai Anna
Őszi varázslat

Homály erjed bomlott avarból,
gyűrött gyepből víz bugyborékol,
cuppog a zsombék, duzzad az ér,
földből buggyan a barna vér,
a halmok gőzzel töltött csutorák.

Sötét vadkan magát beássa,
szarkák csörögnek a szántásra,
rögök kövér varanggyá válnak,
iramló nyulak ködbe válnak,
szétvetett karral izzadnak a fák.

Veres irhájú alkonyat
kérődzik zörgő ág alatt,
ég lóbálja ködemlejét,
egy szarvas felveti fejét,
aggancsa repedt fellegbe akad.

Párakendő hull hegytetőre,
nyirkos kígyó kúszik fenyérre,
roppant hüllő az ősi sárban:
árny hentereg nyögő határban,
a völgyek vemhes öle felszakad.

Növény, kő mozdul, állat dermed,
széjjelfoszlik a biztos termet,
élőt elnyelnek lomha vermek,
vak holtak üstököst kevernek,
elomlik a bátor, a restnek szárnya termett

Minden, mi rend volt, gyönyörűség,
emberalakra szabott szépség,
ember szivéhez mért öröm:
átcsörtet most a zárt körön,
megkergült kéjjel káoszba rohan.

Veled mi lesz? Ejtsd el magad,
s a hömpölygő ár elragad...
Vagy kulcsold össze két kezed,
s mint aki célba érkezett,
itt van, nem tágít, megmarad:
most mutasd meg az arcodat!

Váci Mihály - Mint ősszel a levél

Váci Mihály

Mint ősszel a levél

Beteg vagyok és kósza lélek: mint tépett
felhőt, visz a szél.
Mögöttem csillagok nem látszanak fenn,
s nem ragyog át a dél.
Szemed ha rámemeled, mint a gyertyát,
szomorún elsápadok:
vess rám keresztet - s majd csavarogj át
értem egy alkonyatot.

Mint ősszel a levél, lábad elé zizegve
leszállong csendesen
a hervadó hír: - örökre keresztbe tettem
szívem fölött a két kezem.
Menj ki a vonatokhoz akkor, néha,
és várj rám, mintha jönnék
ki tudja honnan?! - s figyeld könyörögve
a szemaforok zöldjét.

Wass Albert - Őszi hangulat

Wass Albert

Őszi hangulat

http://youtu.be/brtrDpBmqyc

Mikor a hervadás varázsa
megreszket minden őszi fán,
gyere velem a hervadásba
egy ilyen őszi délután!

Ahol az erdők holt avarján
kegyetlen őszi szél nevet,
egy itt felejtett nyár-mosollyal
szárítsuk fel a könnyeket!

Hirdessük, hogy a nyári álom
varázsintésre visszatér,
s a vére-vesztett őszi tájon
csak délibáb-varázs a vér!

Hirdessük, hogy még kék az égbolt,
ne lásson senki felleget,
hazudjuk azt, hogy ami rég volt,
valamikor még itt lehet!

Ha mi már nem tudunk remélni,
hadd tudjon hinni benne más;
hogy ezután is lehet élne,
hogy tréfa csak az elmúlás!

A nyári álmok szemfedője
övezze át a lelkedet,
amíg a tölgyek temetője
hulló levéllel eltemet!

Sík Sándor - Az első őszi levél

Sík Sándor

Az első őszi levél 
http://youtu.be/xGysIVGq6Jk

A fák alatt feküdtem,
Merengve fölfelé.
Hát ellibeg fölöttem,
Bénán, aszály-ütötten
Egy sárga tölgylevél.

Könnyelmű szél zilálja
Az asszu lombokat,
De nem leng több utána,
Csak ő az ősz leánya,
Az első áldozat.

Egyetlen, aki lenni
S nem-lenni is megért.
Valami hívja menni
- Menni-e vagy pihenni? -
Nem kéri, hogy miért.

Mért éppen ő az első?
És mért ilyen korán?
Mért nem dajkálta esső
Kis életének első
És utolsó nyarán?

Nem kérdez és nem lázad,
Panasza, könnye sincs.
Hűlt erein alázat
Halk zizegése bágyad
És lelkemen legyint:

,,Törvényemet betöltöm:
Édes volt odafönn,
És jó lesz lenn a földön.
Azt, ami lesz, köszöntöm,
Ami volt, köszönöm.''

Füst Milán - A szőlőműves

Füst Milán

A szőlőműves

http://youtu.be/GUrKLlywEec 

Lám, a Medve ragyog s fiát veri: csöndre tanitja.
S lejjebb lassan, valamint tavirózsa, leúszik a Hattyú.
Alant sötétül a kékség s a dús domboldalt beboritja,
Melyre fehér házat, kicsikét, százat egy óriás parittya
Fekete, tar venyigék közt össze-vissza szórt...

S tiszta éjjelen, mélyen a hold alatt repűl
És fénylő, gyors felhőket űz az őszi szél...
...Csak épp megnézi még hegyét, kicsit még jár körűl
S aztán bucsúzik ő is, ki a súlyos fürtöt óvta: ím' hogy itt a tél,
A szótlan szőlőműves is pihenni tér.

Jön, leballag a hegyről s hol borpincék nehéz szaga terjed,
Puttonyát s számos szerszámait hűs kamarába teszi vissza...
S míg felenged a tél s a hordók kotyogó bora erjed,
Vídáman heverész és derüs kedvvel borocskáit issza
S tiszta bölcsességnek örűl, amíg kívül hull a hó.

Csukás István - Őszi tücsök

Csukás István

Őszi tücsök

Őszi tücsök hegedül,
cirr, cirr,
száll a réten át.
Őszi tücsök egyedül
hegedül,
keresne meleg szobát.

Hűvösek a reggelek,
cirr, cirr...
deret szór az ég.
Vadlúd, gólya elmentek,
nem szól a kelep
rég.

Viráglakó tündérek,
cirr, cirr...
nem táncolnak már.
Patakra se hajolnak,
holdfényben sem dalolnak,
elrepült a nyár!

Gombához dönti hátát,
cirr, cirr,
hegedülget a tücsök,
felszedték a szamócát,
csak hallgatja e nótát
a tors, az ág, a nád,
a bürök.

Jó volt, míg a búza közt,
cirr, cirr,
ugrándozott a tücsök,
csúfolta az egeret
meg a sánta verebet,
varjút, mókust, gyereket...
Jó volt, míg a búza közt,
ugrándozott a tücsök!

Szól a tücsök-hegedü,
cirr, cirr,
száll a réten át.
Őszi tücsök egyedül
hegedül,
keresne meleg szobát.

Fekete István - Szeptember

Fekete István

Szeptember 

http://youtu.be/Uo8FjmPihcw 

Őszi hálót szőnek már a pókok,
vizek tükrén vándor csillagok,
bokrok árnyán üresek a fészkek,
mint erdő szélén nyári, kis lakok.

Szőlőhegyen rizling meg a saszla
cukrot szűrnek a napsugárból,
hasadt már a diók szagos héja,
jegenyenyár csúcsán öreg varjú szól.

Levegőben seregélyek járnak,
harkály rikkant, lepke tántorog,
kinyílik a zsúpos présházajtó,
s régi mámort lehel vén garádtorok.

Völgybe ér a délutáni árnyék,
hűvös az est, harmatos a rét,
köd lebeg a patak fényes selymén,
teljes csillagporral tündöklik az ég.

Aztán elvesznek majd mind az utak...
Nem marad más, csak a csend és álom,
mohos tetőkön ásít a kémény,
s halott levél kereng a pókfonálon.

Devecseri Gábor - Intelem

Devecseri Gábor

Intelem

http://youtu.be/mASEnnCDMb0 

"Hát te mit jársz itt egyedül?" - kiált rám,
rázva üstökét, a királyi tölgyfa,
zöldje sárgul már s puha rozsdalombot
hullat a földre.

"Láttalak többször, de nem egymagadban,
nemcsak árnyékod követett a fűben,
nemcsak így nappal, nem is eggyel újra
s újra e tájon.

Ősz borít fátylat koronámra, friss fagy
marja majd törzsem, de a nap feléled
újra és csipkés levelemre fényét
szórja az új nyár.

Majd ha megvénülsz s nehezedve lábad
nem hoz el többé a hegyekbe hozzám,
új urad lesz majd: a podagra, köszvény
s nem te parancsolsz,

akkor is víg légy. Legyen akkor édes
ülnöd esténként boraid között és
kályhatűz mellett egyedül mulatnod
Krúdy Gyulával.

Addig év és hold zeneszóra perdül,
szél süvít, erdők szaga száll, a perc jön
s mint a hó, forró tenyeredben olvad.
Élj szabadabban."

Szomorúfűz - A felszálló homályban ...

Szomorúfűz

A felszálló homályban ...

http://www.youtube.com/watch?v=sU4310-tynw

Százszínű kékség – az azúrkéktől a szürkén át. Az őszi kertek érettsége, aranyló színeivel. Esőverte, hulló levelek: a hervadás folyamatában. Múlékony illatár, kesernyés füstgomolyag a homályos párában. Emlékek: színek, fények, árnyak az ősz nyugalmában, a bűvös, titkos elmúlásban. Fény és árny játszadozása, a lángok derengő léte – az esték meghitt gyertyafényeiben.

A ködben olyan titokzatossá, felismerhetetlenné válik minden. Egyformák a fák, a házak, az ablakok, a kapuk. Bolyongunk és nem tudjuk, hova is lépjünk be.

A szobák mélyén csend honol, álomtündér álomport szór a szemekbe. Az élet történései suhannak el mellettünk.

Későn oszlik a köd a felszálló homályban merengő sugarak közt.

Párás, esti levegő, harmatgyöngyszemes hajnalok. Az ősz áldott termékenysége, a Föld rejtett kincseiben. Lebegő párák a légben, - szelíd, méla emlékezésben.

A szívek, a lelkek szárnyalása az őszi illatokban.

Fazekas Imre Pál - Csak a szív érzi

Fazekas Imre Pál

Csak a szív érzi

fényt sirató zárt fellegek
virágok hajába hullnak
a gyorsan őszülő szelek
elcsukló hangokba fúlnak

az elrohant szép ligetek
sápadt emlékre tapadnak
az elsárguló levelek
már egymás után szaladnak

az idő néma oltalmán
szállnak vissza a volt napok
s integető telek szárnyán
égnek a belső csillagok

hideg föld issza a ködöt
szavak ízét  veszti a táj
pergő gondolatok fölött
már csak a szív érzi mi fáj

.kaktusz - Szépreményű kapcsolat

.kaktusz

http://youtu.be/CYSEt2Hq89Y

Tudod arra gondoltam,
hogy időnként megszületik
egy-egy szépreményű kapcsolat,
anya apa örül neki,
hiszen már várták oly rég óta,
aranyos is, gügyögős is,
egészségesnek is néz ki,
egyszer mégis
ezt az árnyékvilágot
sok kínlódás után itt hagyja,
a szülők nem is értik,
hogyan is lett lehetséges,
mikor indult olyan szépen,
keresik a hibát önmagukban,
hogy rosszul mit csináltak,
a rongáló időt okolják,
mert elvette a ragyogását,
meg egymást, és mindenki mást,
pedig talán makulátlan
kisded korában se volt:
lehet a hiba a gyökerekben,
mert nem a szeretet,
de sok minden más volt az oka,
hogy azon a szép napon
megérkezett a világra,
létéért okolható az érdek inkább,
az elviselhetetlen hiány,
a mérhetetlen önzés,
ha másnak is van,
legyen nekem is...
nem az idő vasfoga,
hanem a gondos ápolás hiánya,
ami az elmúlást okozta,
az ok ott van a gyökerekben,
hogy megszületni megszületett,
de, hogy meg is öregedjen,
ahhoz nem volt elég benne
az éltető szeretetből

2013. szeptember 24.

Fridli Zoltán - Ölelem a múltam

Fridli Zoltán

Ölelem a múltam

Hosszú évek, remegő kézzel rajzolták ráncaim,
Vívtam utam során győztes, vesztes harcaim,
Redőim, gond, csak egyre gyűrte homlokomra,
Tárgyak, képek emlékeztetnek jobbnapomra.

Az idő, űzött vad is volt, egyre rohant féktelen,
Akkor úgy tűnt, utolérem, ám határtalan, s végtelen.
Szálltam, repültem a magasba, körhinta lánca lefogott,
Fehér felhőket szedtem csokorba, aztán, az is lefogyott.

Versenyt futottam kőgörgető sebes patakkal,
Benne táncoltam csillogva fodrozódó habokkal.
Érzelmeim törtek, s lett belőle hömpölygő áradat,
Nem számított hunyorgó napnyugta, sem ásító virradat.

Ám, miként sebes folyam tengerbe érve, akként csitult vérem,
Nem űz, hajt egyre előre, megkaptam már a bérem.
Ahogy a folyó simára mossa durva éles köveket,
- Állj meg!- Az élet küldött hozzám követet.

Most, parton, szél sikálta padon, egymagam ülök,
Az élet simára mosott, hangja, mára torz tülök.
Volt benne tövis bőven, mégis ölelem a múltam,
Hisz, ott, azokban, akkor is csak én voltam.

Fetykó Judit - Őszi vers

Fetykó Judit

Őszi vers

Nézd, itt felettünk a lombokon
az ősz festi át a színeket,
ujja megérinti homlokom',
s a nyár távolodva integet.
Lomb kereng, ökörnyál ellebeg,
a dél még meleg, s már az este
enyhe egyre fogy, s dideregve
- keresve kardigánt, kabátot -
járunk kint, hogy az éji világot
lássuk, az éjszakai eget,
hol az Orion fénye megjelent.
A lomb oly tarka, egyszerre méz-
sárga meg barna, s hunyja szemét
a nyár, s rőt lombjain át az ősz
ígérget - mint csalfa szeretők -
hű szerelmet, szép házasságot,
bár már viszi a lomb-kabátot,
s a télnek hódol, már szerelmét
télnek ígéri: a nyár emlék...
Látod? Felettünk a lombokon
az ősz festi át a színeket,
hűse megérinti homlokom',
s a nyár távolodva integet...

Nagy István Attila - Hullám

Nagy István Attila

Hullám

Hosszú utazásra vágyom veled.
Megpihennék hajad sűrűjében,
megmásznám nyakad meredélyét,
s szomjamat oltanám, ha a csókokat
te is akarnád.
Melleid ujjaimra vágyakoznak,
a simogatás felkavaró csöndjére,
amikor elindulnak a lassú hullámok,
s nem tudod, milyen időt mutat az óra,
tegnap van-e, vagy már a záporos holnap,
s mindegy: zenekar lett a bőröd,
szerelem-szimfóniát muzsikál,
s egyre hangosabban zuhog a zene,
mint amikor földomlás közelít,
rabul ejt a mozdulat.
De én se szólok többet,
öled előtt térdepelek,
s várom: maga alá temet a hullám.

Torma Zsuzsanna - Ősz

Torma Zsuzsanna

Ősz

Szél görgette az úton a száraz falevelet,
miközben én elmerengtem hazafelé menet.
Lábam előtt dió koppant - zöld burkából kihullt -,
lehajoltam érte és már a markomba simult.

Nedves volt, mint a kiscsibe, mikor éppen kikelt
a tojásból, amit eddig gyönge testén viselt.
Feltörtem és eszegettem finom fehér belét,
ízlelgettem, mint a gazda finom szőlő levét.

Az ősz egyik ajándéka a lehulló dió,
nem sokat kell tenni érte, az egyik földi jó
a sok földi jó közül, mi nekünk megadatott,
mit az ember életével itt a földön kapott.

Bár az életünket kell majd egyszer odaadni,
cserébe azért, hogy nekünk volt szerencsénk kapni.
Amikor a vén diófa ágai száradnak,
élete továbbvivői diói maradnak.

Így megyek el én is egyszer, talán egyik őszön,
Mint ahogyan elment innen egyik-másik ősöm,
s úgy hagyom itt magjaimat, mint a vén diófa,
Ember vagyok, a termésem kis emberfióka.