Zsitvainé Borsos Irén
Őszi románc
Ne sírj mert vége
lett, mosolyogj, mert megtörtént!
( G.G.Marquez)
Életem legcsodálatosabb ősze két évig tartott. Ez volt a Teremtő ajándéka az évtizedeken át fennálló szeretethiányért… Alig túl az ötvenen, már deresedik a hajam… Tudatában vagyok, hogy utam nem végtelen… A nehéz élet, tele munkával, harccal… semmire nem mentség, - melyet magam mögött hagytam, - nem ok a boldogtalanságra.
A c s o d á t, ezt az őszi románcot, - gondolataim által, talán magam vonzottam az életembe.
Randevú a vénasszonyok nyarában…a templom lépcsőn kezdődött…
Kerékpárom az oszlopnak támasztottam, s helyet foglaltam fent, a lépcső tetején.
Múltkor, a bemutatásnál is megrezdültek már a húrjaim…de most ez, a vele való találkozás! Vajon mennyi lehet a pulzusom? Nyugalom,… nyugalom…!
Amint lassít a lépcsőnél, helyet mutatok idefent, magam mellett…Kíváncsi vagyok öltönyében leül-e ide mellém a csupasz kőre? Leült. Sokáig beszélgettünk. Én azonban, egyre csak a szürkéskék szemeket láttam, - a kis szarkalábakkal, - a haja pedig egészen fehér.
Saját várakozásom óriási… Ha megint ide vezérli a munka, telefonálni fog,- búcsúzott, - s a következő járattal visszaindult.
Hét végén Agykontroll tanfolyamra mentem. A hatalmas épületben vagy ezer ember…
Domján doktor az előadó. Hatvankét éves, és helyből felugrik az egy méter magas színpadra. Jó előjel…
Ez a sok ember csupa idegen. A szünetben mégis megérint valaki;
- Irénke! Micsoda találkozás!
- Imre, hogy kerülsz ide…?
Keveset tudok róla; érdekli a reinkarnáció, táltos iskolába jelentkezett, fiatal korában volt családja, de elvált. Imre boldog, hogy talált egy ismerőst. Egy pillanat alatt el is intézte, hogy a mellettem ülővel helyet cserél.
A kétnapos tanfolyam ideális állapot közelebbi megismerésre. És valóban, ülünk egymás mellett, fogjuk egymás kezét, alig figyelve az előadásra. A tanfolyam végével sem akarunk elbúcsúzni, jó ideig sétálunk még, és beszélgetünk. Minden érdekli, ami engem is, mindenről tudunk beszélgetni. Azt viszont tudja, hogy senki nem ápolja kertecskémet, senki nem öntözi a virágaimat… Lenne kedve hozzá, látom, ami nekem sincs ellenemre.
Otthon aludni sem bírok az izgalomtól. Munkahelyemen felhív… - Izgalmas hetek következnek. Kolléganőim összenéznek a telefon fölött… - Ez meg ki?
A közös kulturális programokkal persze nem értük be… gyakori vendég voltam Imrénél. Számtalan csodát éltünk át együtt, és emberileg is tanultunk egymástól.
Közben óriási dolog történt. Gyermekeim segítségével sikerült elköltöznöm
az egykori közös otthonból, elhagyni a férjemet, és beadni a válókeresetet.
Egyik pénteken meghívtam Imrét, nézze meg, hová is költöztem…
Repült hozzám. Hétfőn hajnalban indult csak haza, mert a szolgálat előtt át kellett öltöznie.
A Teremtő ajándéka; életem legcsodálatosabb „ősze” két évig tartott…!
Életem legcsodálatosabb ősze két évig tartott. Ez volt a Teremtő ajándéka az évtizedeken át fennálló szeretethiányért… Alig túl az ötvenen, már deresedik a hajam… Tudatában vagyok, hogy utam nem végtelen… A nehéz élet, tele munkával, harccal… semmire nem mentség, - melyet magam mögött hagytam, - nem ok a boldogtalanságra.
A c s o d á t, ezt az őszi románcot, - gondolataim által, talán magam vonzottam az életembe.
Randevú a vénasszonyok nyarában…a templom lépcsőn kezdődött…
Kerékpárom az oszlopnak támasztottam, s helyet foglaltam fent, a lépcső tetején.
Múltkor, a bemutatásnál is megrezdültek már a húrjaim…de most ez, a vele való találkozás! Vajon mennyi lehet a pulzusom? Nyugalom,… nyugalom…!
Amint lassít a lépcsőnél, helyet mutatok idefent, magam mellett…Kíváncsi vagyok öltönyében leül-e ide mellém a csupasz kőre? Leült. Sokáig beszélgettünk. Én azonban, egyre csak a szürkéskék szemeket láttam, - a kis szarkalábakkal, - a haja pedig egészen fehér.
Saját várakozásom óriási… Ha megint ide vezérli a munka, telefonálni fog,- búcsúzott, - s a következő járattal visszaindult.
Hét végén Agykontroll tanfolyamra mentem. A hatalmas épületben vagy ezer ember…
Domján doktor az előadó. Hatvankét éves, és helyből felugrik az egy méter magas színpadra. Jó előjel…
Ez a sok ember csupa idegen. A szünetben mégis megérint valaki;
- Irénke! Micsoda találkozás!
- Imre, hogy kerülsz ide…?
Keveset tudok róla; érdekli a reinkarnáció, táltos iskolába jelentkezett, fiatal korában volt családja, de elvált. Imre boldog, hogy talált egy ismerőst. Egy pillanat alatt el is intézte, hogy a mellettem ülővel helyet cserél.
A kétnapos tanfolyam ideális állapot közelebbi megismerésre. És valóban, ülünk egymás mellett, fogjuk egymás kezét, alig figyelve az előadásra. A tanfolyam végével sem akarunk elbúcsúzni, jó ideig sétálunk még, és beszélgetünk. Minden érdekli, ami engem is, mindenről tudunk beszélgetni. Azt viszont tudja, hogy senki nem ápolja kertecskémet, senki nem öntözi a virágaimat… Lenne kedve hozzá, látom, ami nekem sincs ellenemre.
Otthon aludni sem bírok az izgalomtól. Munkahelyemen felhív… - Izgalmas hetek következnek. Kolléganőim összenéznek a telefon fölött… - Ez meg ki?
A közös kulturális programokkal persze nem értük be… gyakori vendég voltam Imrénél. Számtalan csodát éltünk át együtt, és emberileg is tanultunk egymástól.
Közben óriási dolog történt. Gyermekeim segítségével sikerült elköltöznöm
az egykori közös otthonból, elhagyni a férjemet, és beadni a válókeresetet.
Egyik pénteken meghívtam Imrét, nézze meg, hová is költöztem…
Repült hozzám. Hétfőn hajnalban indult csak haza, mert a szolgálat előtt át kellett öltöznie.
A Teremtő ajándéka; életem legcsodálatosabb „ősze” két évig tartott…!
http://www.youtube.com/watch?v=OzZNHTMyTwA
VálaszTörlés