Németi Csaba
Ébredés
Lebegek a térben, aprócska ponttá
válok az ébredő sötétségben.
Parányi nagyságom a világegyetem,
néma rezdülése vagyok csak a létnek.
Meghalt mellettem a Halál!
Ősi parancsot szól az ösztön: Élj!
Ébredek.
Érzem a halk mosolyú reményt,
bár a szívnek dobbanása gyenge még.
Ezer év távlatából szavak szállnak felém,
lassú gondolatok szántják az elmém,
arcomra csurog könnye a léleknek,
keresem Isten szerelmét s kezét.
A világra rebben fénnyel megtelt szemem,
mégis úgy fekszem itt, mint Krisztus
nélkül a nincstelen.
válok az ébredő sötétségben.
Parányi nagyságom a világegyetem,
néma rezdülése vagyok csak a létnek.
Meghalt mellettem a Halál!
Ősi parancsot szól az ösztön: Élj!
Ébredek.
Érzem a halk mosolyú reményt,
bár a szívnek dobbanása gyenge még.
Ezer év távlatából szavak szállnak felém,
lassú gondolatok szántják az elmém,
arcomra csurog könnye a léleknek,
keresem Isten szerelmét s kezét.
A világra rebben fénnyel megtelt szemem,
mégis úgy fekszem itt, mint Krisztus
nélkül a nincstelen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése