Kópis Eta - Folyóparti emlék

Kópis Eta
Folyóparti emlék

Emlékszem még a szép napokra.
Ugye emlékszel te is kedvesem?
A puha föveny talpunk simogatta.
Ballagtunk összekarolva, csendesen.

A folyó forrt a napsugártól.
A nagy hőségtől álomba szenderült.
Égtünk, izzottunk a perzselő vágytól,
szívünk, lelkünk lángolva felhevült.

Kezed kezemben, ajkad ajkamon.
Remegő tested gyöngén hozzám simult.
Az egész olyan volt, mint egy álom,
s sajnos nem volt egyéb, ez be is bizonyult.

A nap éget és én a parton járok.
A vén folyó, mint akkor volt; oly szelíd,
de nem küld felém mást, csak régi álmot.
S néhány boldog napunk fájó emlékeit.

A víz tükre sima és enyhén bodrozó,
tajtéknak, habnak nincs nyoma.
Eltűnt, odalett a szerelmünket hordozó
nyarunknak fényes korszaka.

Az árva füzek lehajló gyönge ága
rejti még ma is parányi, apró titkaink.
Oly jó; nem vesztünk bele a város zajába,
Igaz szétágaztak rég, s tovafutottak útjaink.

Egyszer talán majd életünk alkonyán
összefut még a sorsunk gyorsvonata.
És ekkor könnyed fecsegésünk nyomán
visszatér átélt emlékeink boldog pillanata.