Várnai Zseni
Novemberi napsütés.
Délben mégis győzött
a nap sugárka,
az ősz ködét átfúrta,
mint a dárda
s a szürke ködmön
fénylő díszt kapott
magára tűzte ékül a
napot.
S míg a fénygömb ott
tündökölt az égen
én földi porszem
megigézve néztem,
olyan volt mint egy
óriási mosoly
s szerte foszlott
tőle a ködgomoly.
Így harcol ő a köddel
és sötéttel,
s mikor a föld
elfordul tőle éjjel,
ő akkor is ott
virraszt őrhelyén,
s rést vág az egek
sötét függönyén.
Ó, jól tudom, hogy
nem miattunk fénylik,
de a gyümölcs, mégis
csak nékünk érik,
belőle árad minden, ami
élet:
a kezdettől változó
őstenyészet.
Tudom, de mindig újra
meg csodálom,
mikor áttör a ködlő
láthatáron,
tavaszidőn
dicsfényben tündökölve,
s ősszel, mikor
búcsúzva néz a földre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése