Móra Ferenc
Levelek hullása
Tegnap reggel, amint kinyitottam az ablakot, odaesik a párkányra egy száraz
falevél. Ősz a küldője, szélpostás a hozója. Megcsípte már a dér ezt a levelet.
Olyan mintha ezüst porral volna behintve. Olvasni pedig ezt lehet róla:
Kergetem a falevelet,
hátamon hozom a telet,
Mosolygós a születésem,
Lucskos, sáros temetésem.
Hát ez így igaz. Az ősz az egyik kezével a nyárba fogódzik, a másikkal a télbe kapaszkodik. Az egyik szeme mosolyog, a másik szeme sír. Ahogy kinézek a ligetre, látom, hogy ezüstbe, aranyba, bíborba öltöztek a fák. De ez a nagy pompa nem tartós. Lekopaszítja a fákat egy szellőlebbenés, és a zörgő leveleket szerteszét hurcolja. Azokkal küldi az ősz az üzenetet embernek, madárnak.
Az embernek azt üzeni:
— Itt az ideje a gyümölcsszedésnek, kukoricatörésnek. Megérett a szőlő, lehet szüretelni, szántani, vetni.
Jön a köd, jön az ősz, jön a nátha, jön a köhögés. Jó lesz előszedni a meleg ruhákat.
A madaraknak küldi az ősz a legsürgősebb postát:
Készüljetek, fecske, gólya:
Itt az óra indulóra!
Szomorú a kert. Bánatosak a virágok, érzik hervadásukat. Róluk írta Petőfi Sándor:
Búsulnak a virágok,
Szegénykék betegek,
Nincs messze már halálok,
Mert a tél közeleg.
Mire a tél megjön, már csak egy-egy levél lebeg az ágak hegyén.
Kergetem a falevelet,
hátamon hozom a telet,
Mosolygós a születésem,
Lucskos, sáros temetésem.
Hát ez így igaz. Az ősz az egyik kezével a nyárba fogódzik, a másikkal a télbe kapaszkodik. Az egyik szeme mosolyog, a másik szeme sír. Ahogy kinézek a ligetre, látom, hogy ezüstbe, aranyba, bíborba öltöztek a fák. De ez a nagy pompa nem tartós. Lekopaszítja a fákat egy szellőlebbenés, és a zörgő leveleket szerteszét hurcolja. Azokkal küldi az ősz az üzenetet embernek, madárnak.
Az embernek azt üzeni:
— Itt az ideje a gyümölcsszedésnek, kukoricatörésnek. Megérett a szőlő, lehet szüretelni, szántani, vetni.
Jön a köd, jön az ősz, jön a nátha, jön a köhögés. Jó lesz előszedni a meleg ruhákat.
A madaraknak küldi az ősz a legsürgősebb postát:
Készüljetek, fecske, gólya:
Itt az óra indulóra!
Szomorú a kert. Bánatosak a virágok, érzik hervadásukat. Róluk írta Petőfi Sándor:
Búsulnak a virágok,
Szegénykék betegek,
Nincs messze már halálok,
Mert a tél közeleg.
Mire a tél megjön, már csak egy-egy levél lebeg az ágak hegyén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése