Szomorúfűz - Őszutó - november

Szomorúfűz

Őszutó – november

http://m.youtube.com/watch?v=Ma-_bXVaOFg

A november az elmúlást juttatja eszünkbe. Már homályosak, csípősek, fagyosak az éjszakák, a hajnalok. Dermedten, csillanva gurulnak a harmatcseppek. A madarak is későbben ébredeznek, dideregve csivitelnek a deres ágakon. Barátságtalan, ködös homály lepi a várost, a határt. Zúzmara festi fehérre a tájat. A fák alatt megbarnult avar sodródik a feltámadó szélben. Később kel a Nap, dermedten dugja ki sugarait takarója alól. Fátyol borítja már fényeit, s a meleg régen elballagott. Meztelenre vetkőzik a természet. Az örökzöldeken kívül csupaszodnak, dideregnek a fák is. Ruhátlanságuk képe tükröződik a tócsákban. Színesedő, őszi bogyókat csíp a dér. A nappalok sokszor szelesek, a mező, a rét is megdermed. Durván harapós a levegő. A hideg csípősre festi arcunkat, kezünket. Fagyottak a lélegzetek. Jeges, fanyar illatok szállnak. A legelő állatok telelőre bandukolnak. A vizek csörgedezése sem vidám, nem  kacagó. A parti fűzek sírva hajlongnak az erős szélben. Az ég peremén szálló, terhes, fehér habfelhők szétrepedve, olykor sietősre veszik útjukat – könnyeket ontva. Hűvös eső kopog a tetőkön, az ablakokon, kövér esőcseppek indulnak a szürke égbolt ösvényén. Korán alkonyodik. Szürke fátyol borul a kertre. Átfonja a csönd és a homály az égboltot. A hidegbe fagy az est. Párás ablakok mögött a bánat lehelete kúszik. A csillagok homályosan, korán ébrednek, - elúszva a Hold fehéres fényében. Madarak mozdulnak álmaikban, a fákon ülő fészkeikben – az éjszakában.

Minden aludni, halni készül. A köd homályos, lenge fátylat sző a világra.

Halottainkkal beszélgetünk, - emlékezünk a lebbenő gyertyafényben, a szemünkből pergő könnyekkel, mécseseinkkel, koszorúinkkal, - szívünkkel, lelkünkkel.

A szomorú, megfáradt élet pihenőre vonul. November felénk biceg.