György Viktória Klára - fázom ...

György Viktória Klára

...fázom...

Zord magányomba beköltözött a tél,
eltűntek a színek,
halvány téli árnyék most a menedék.
Senki nincs ki melengetne,
örömet lopna a percekbe,
a hidegben félelem az élet,
a reményem is semmivé lett.
Az éjjel bús fényében alszik a holdsugár,
mint halkan suhanó szellem
szobámba ki-be jár.
Könnypatakom jégcsapokkal telve,
megfagyott csókjaim, nincs ki felengedje.
Hangom remeg, szólnék, senki
nem hallja meg.
Langyos álmok után megérint
didergő dallama fénynek,
tova siklik lassan,
észrevétlen, halkan.
Egész lényem hideg e világban
láthatatlan angyal ölel a karjában.
Lelkem tornácán belül a szeretet,
talán hoz egy kis meleget.

... fázom...