Harcos Katalin
Karmám a szó
Karmám a szó: adni és
kapni egyaránt.
Megsúgom halkan
füledbe, hogy mi bánt,
vagy mi boldogítja
létezésemet.
A hang leírott
szóként élveteg;
csak kimondva remeg
ajkamon…
Érted? No, lásd! Szód
én hallgatom.
Figyelj te is, hogy
mindent jól megérts,
és úgy szólj majd,
hogy én megértselek!
Megnyílok ím, s a vad
képzelet
és fájdalmas
tapasztalás felett
úrrá lesz a szó. Minő
hatalom!
Értem: várni kell,
kimondanom,
türelmet, békét
találni benne,
s általa. Mondd,
szavamban hiszel-e?
Ma én beszélek - jaj,
hallasz-e te?
Most csend karol, old
béna békesség…
Bírod-e lelkem húrját
pengetni még?
Lelkünk süketen dalolja
az érzések
halálban-fogant
balladáit.
A szó hol sújt, hol
titokban ámít.
Sugárzó lényed
enyémmel perel.
A néma, vétken-fogant
érzés nem felel…
már csak vakon,
üresen ásít,
s rejt régmúlt
bűnökben letisztult
szívünkbe igaz
vallomást itt.
Karmám a szó: kapni
és adni egyaránt.
Had gördüljenek élő
mondatok!
Kiéhezett, szomjazó
gyermek vagyok,
s csüggök a szón, mi
nyelvedről pereg:
apasztja búmat,
szítja szenvedélyemet.
Most szólok, hogy
megértsük egymást,
te, én, és az
elárvult emberek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése