Hajnal Anna - Bocsáss meg érte

Hajnal Anna

Bocsáss meg érte

Bocsáss meg érte, nem bírtam tovább,
hogy ne mondjam el egyszer legalább,
hogy néma nevetésed mily varázs,
mint tüzes pipacs, virágzó varázs.
hogy arcod izzik tőle, mint az ég,
ha a szürke, tompa napból már elég,
s az alkony minden tündérit ígér,
mi emberszívbe s éjszakába fér.

Leírtam homlokod, melyeken a gond
- sötét király - uszályával bevont,
mely alól örökké borult szemek
mint messze felhőkből tekintenek,
elérhetetlen, bármilyen közel,
a lélek lelket, jaj mikor ölel?
És elfordultam ne lássa anyám,
hogy könny pereg szememből könny után.

Elmondtam, milyen magas a termeted,
lábujjra állva vállig érhetek,
s emlékeztem, hogy mily édes gyönyör
hozzád hajolni, s mennyire gyötör,
hogy mindig új vagy, idegen és más,
elporzó hullám, örök változás...