Horváth Ilona - Hozzád

Horváth Ilona

Hozzád  

Ott guggoltam melletted
apró gyermek,
kinek az élet még talány
erős karoddal röptettél
magasra tartottál,
hol a Göncölre is felültünk
onnan tárult a világ,
önfeledt,
boldog kacagás,

akkor recsegett a rádió

zuhanás

segítségért kiáltott a szó,
dermedt riadtság borult ránk
csapkodott denevérsuhanás,
nagyanyám rázkódó sírása
vetült a házra,
a csillagok felsikongtak
jeges folyó felett
itt suttogás félemlített,
ereim feszültek,
élesen pattantak,
nem bírtam fájdalmas,
csattogó dalukat
parázslott bennem szakadatlan

a kitörni készülő indulat,
de tűrni kellett,
mert a sötétben
ballonkabát-suhanás
a félelem hálóját fonta naponta
mesék ködében élő tudatom
akkor ébredt valóságra,
kifosztva a becsület
kettős életre kényszerült
az igaz lélek,
feszültek a miértek,
hallgatag mederbe terelten
szunnyadt az igazság
évtizedek nyomasztó súlya alatt,
míg egyszer megvirradt a nap,
s most érted szól dalom,
ne menj még csillagaidhoz
vár hazád
kitől hallom majd a kozmosz titkait,
oly távolról
nem ér hozzám a szó
a ragyogó, vigasztaló…