Bodó Csiba Gizella
Zuhanás
Úgy hulltam a csendbe,
mint gyermekkoromban
egy szakadék mélyére,
a Bükk lábainál,
bütyök
nagyságú dombjai
között
csatangolásaink
során.
Bámészan álltam kicsi
földnyelvre, mi
benyúlt
a mélység felett,
madár
súlyom alatt
leszakadt,
s pörögtem, pörögtem
ismeretlen mélybe,
mint a meglőtt
nyulak.
A meredély oldalának
sárga homokja
pöckölte
ki számat, - ne
kiáltsak!
De a társak, kik
velem
jártak, bátrak
voltak,
vak-merészek, bátrak,
ugrottak utánam,
már nem is láttam,
hogy reped szét a
fiú-mellen
a fehér vászon, hogy
tisztíthassa szám
a puha föld sarától,
ne maradjak némán
heverve a szakadék
alján.
Már szólhattam volna,
szám szabad, de
nem szóltam. Éreztem,
valamin átcikáztam,
bepillantásra egy
másik világba.
Kíváncsiság –
könnyelműség,
barátság, bátorság –
gyerekség.
Eddig ennyi!
Csendbe zuhanni,
szabadon szólni
az már felelősség!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése