Serfőző Attila
Metszetem
Küszöbödig
gyalogolok, míg
képzelgésem
szövevénye hűl,
menekül tőlem a vég
nélküli de,
hisz’ te vagy a
lelkem lélegzete.
Örökre és a változó
pillanatig akarlak,
a térdére roskadó
életen túlra is.
Nélküled az lennék,
mint az árva,
ki rozsdás hitéből
szabja álmait.
-
Porszemnyi sem vagy,
mégis hiányzol…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése