December – Álom hava
- Karácsony hava – Télelő
December az év utolsó
hónapja, egyben az első (vagy inkább utolsó, ha a naptári időrendet nézzük)
téli hónap. Első napja a meteorológiai tél kezdetének napja.
Az év végi ünnepek ugyan fénybe borítják, de ez hazánkban a legsötétebb hónap, ugyanis decemberben vannak az év legrövidebb nappalai vagy másképp fogalmazva a leghosszabb éjjelei. Azaz a legrövidebb ideig ebben a hónapban van a Nap a horizont felett. Ráadásul a Nap égi útja annyira megváltozott, annyival alacsonyabban jár, hogy dec. 21-én egy fénysugár nyaláb kb. 3-szoros területen oszlik el, mint a nyári napfordulónál. Tehát 3-szor akkora területre jut ugyanannyi fény, illetve hőenergia.
Az év végi ünnepek ugyan fénybe borítják, de ez hazánkban a legsötétebb hónap, ugyanis decemberben vannak az év legrövidebb nappalai vagy másképp fogalmazva a leghosszabb éjjelei. Azaz a legrövidebb ideig ebben a hónapban van a Nap a horizont felett. Ráadásul a Nap égi útja annyira megváltozott, annyival alacsonyabban jár, hogy dec. 21-én egy fénysugár nyaláb kb. 3-szoros területen oszlik el, mint a nyári napfordulónál. Tehát 3-szor akkora területre jut ugyanannyi fény, illetve hőenergia.
Ünnepekben,
népszokásokban a leggazdagabb hónapunk. A falusi ember számára sok helyen ma is
ez a pihenés hónapja, mivel ilyenkor már nincs munka a földeken.
Népi megfigyelések
- ha december lágy, esős, a vetés csak meglehetős
- téli köd keleti széllel olvadást okoz, a nyugati szél meg fagyot hoz
- fehér Karácsony, fekete Húsvét
- lucskos karácsony rossz nyár, rossz termés
- meleg Karácsony, hideg tél
- ha Karácsony éjjelén keletről fúj a szél, marhadögtől félhetsz, ha északnyugati szél fúj emberhalál, ha déli szél fúj betegség, ha északi szél fúj, akkor pedig jó esztendő várható
December már igazi
téli hónap, amelyet a karácsonyra való felkészülés jellemez. A mind rövidebbé
váló nappalok, és a hosszabbodó, sötét éjszakák kedveznek a titokzatosságnak, a
rejtelmes jóslatoknak, köztük az időjóslásnak is. A meteorológusok Télelő-ként
tartják számon, a régi Székely-Magyar naptár szerint Álom havának nevezik,
eleink (az Avisura szerint) az Istenfiak (Tárkányok) hava elnevezést használták
decemberre, a hónap régi magyar (katolikus) neve pedig Karácsony hava. 21-ével
elkezdődik a csillagászati tél. A Nap a Bak jegyébe lép.
*
Népi mondóka
A Lucának híres napja
A napot rövidre szabja.
Téli mennydörgés,
Meglesz jó termés.
Zöld karácsony rossz,
Fehér húsvétot hoz.
János-nap ha borús,
A termés igen dús.
*
Mit jövendöl a 100
éves naptár?
Ha december elején és végén és egész januárban langy idő van, a tél márczius végéig betart. Ha karácsonyig szakadatlanul hideg van, akkor fel szokott engedni. Hideg december korai tavaszt és jó esztendőt jövendöl. Ha ősszel sok köd volt, most sok havat lehet várni.
Jeles napok
decemberben
December 2.
Advent kezdete. Az
advent szó az Úr eljövetelét jelenti. Advent az András-nap utáni első
vasárnappal kezdődik, és december 24-ig, a szentmiséig tart. Négy hétből áll.
Ez idő alatt az emberiség Megváltóját, a karácsonyi kisdedet, a kis Jézus
megszületését áhítattal várják az emberek. A kis Jézus szeretetet hoz a földre.
A Megváltó Krisztus bírája lesz jónak és rossznak.
December 4.
Borbála napja. Szent
Borbála a tüzérek és a bányászok védőszentje, és a fiatal lányok segítője is.
Ezen a napon a lányok barack-, cseresznye-, vagy mandulaágat vágnak, és vízbe
teszik. Ha a Borbála-ág karácsonyra kivirágzik, az eladó lány lagzira, a gazda
bő termésre számíthat a jövő évben.
December 6.
Miklós napja. Szent
Miklós püspök a diákok középkori patrónusa, a szegények segítője. Világszerte
elterjedt a jó püspök személyével kapcsolatban az ajándékozás szokása. Mikulás
napjának előestéjén a gyerekeknek illik megtisztítani a cipőiket, csizmáikat,
hogy utána a legfeltűnőbb helyre, az ablakba, vagy az ajtóhoz tehessék. A
Mikulás csak a jó gyerekeknek hoz ajándékot.
December 13.
Luca napja. E naptól
kezdődően észrevehetően rövidebbek a nappalok és hosszabbak az éjszakák.
Gonoszjáró napnak is tekintik. A gonoszok feje Luca asszony - tartja a hiedelem.
Ezen a napon kezdik készíteni a Luca-széket - 13 nap alatt, 13 különböző fából.
Minden nap dolgoznak rajta valamit. A hiedelem szerint aki karácsonykor
az éjféli misén felállt a székre, megláthatta a boszorkányokat. A hagyomány
szerint a legények Luca napján kotyolni jártak. Házról-házra járva
termékenységvarázsló versikéket mondtak, melyben bőséget és jól tojó tyúkokat
kívántak a háziaknak. A jókívánságokért megajándékozták őket. Leginkább
tojással, de ha nem kaptak semmit, akkor fenyegetőzni kezdtek, hogy „egy
csirkéjük legyen, az is vak legyen!"
December 21.
Tamás napja. Ezen a
napon gyakran vágnak disznót. A „disznóölő" Tamás malacpecsenyéje
gyarapítja az ünnepi asztalok kínálatát. Az e napon levágott disznó háját
tamáshájnak nevezik.
December 24.
Ádám és Éva napja. A
szenteste a kis Jézus eljövetelének beteljesülése. Ezen az estén kigyúlnak a
gyertyák a karácsonyfákon. A család együtt köszönti az ünnepet. A nagypénteki
szigorú böjthöz hasonlóan ezen a napon is csak estefelé eszünk, általában könnyű
ételeket, halat, tésztaféléket, gyümölcsöt.
December 25-26.
Karácsony első és
második napja. A kereszténység ekkor ünnepli Jézus Krisztus születését. Az
ókorban élő emberek számára december 25-e a napfordulót, a természet
megújulását jelentette. Ekkor ünnepelték a Nap újjászületését. Ez él tovább az
egyháznak abban a tanításában, hogy a világosság és az élet Istentől ered.
Ezekhez a napokhoz kapcsolódó szokások még a kántálás és a betlehemezés. A két
ünnepnapot együtt töltik a családok, rokonok, a jó barátok meglátogatják
egymást.
December 28.
Aprószentek. Heródes,
hatalmát féltve a zsidók királyától, Betlehemben és környékén megöletett minden
fiúgyermeket két éves korig. E gyermekmészárlás áldozatait nevezi a magyar nép
aprószenteknek - ártatlan vértanúknak.
December 31.
Szilveszter napja. Az
év utolsó napja, melyet a világ minden pontján átmulatják az emberek.
Búcsúztatják az óévet és köszöntik az újat.
*
Kertkalendárium-december
A november végi
időjárás hozzásegítette a kiskertészeket, hogy belenyugodjanak a
megváltoztathatatlanba: az elkövetkező pár hónapban főként gondolatban
kertészkedhetünk, odabent a jó meleg szobában, a kandalló mellett tervezgetve,
hogy jövő évben miként alakítjuk át kertünket, milyen új növényeket telepítünk
bele.
Megszabadultak
termésüktől kertünk gyümölcsfái, csupán egyetlen legény van még talpon, a
naspolya, mely megőrizte sárgásbarnás kincseit az ínyencek legnagyobb örömére.
Ebben a zúzmarás,
ködös időben nézzünk utána a kiskertünkben zajló életnek, töltsük fel a
madáretetőket, de a fehér kenyérrel azért bánjunk csínján!
A madáretető házat
lehetőleg egy bokorban vagy annak közelében helyezzük el, mivel hazai énekes
madaraink ott nagyobb biztonságban érzik magukat, mint egy stresszesebb, a
szabad téren elhelyezett etetőben.
A kert rendezése és
takarítása közben hagyjunk néhány avarral takart fahalmot, búvóhelyet, amely
alatt elrejtőzhetnek a téli álmot alvó állatok.
A kerti tó
növényeiről se felejtkezzünk meg, kosarastul helyezzük teleltető helyükre. A
vízmentesített és letakart medencében is hagyhatjuk őket, de fertőzésmentes
lombbal, szalmával feltétlenül burkoljuk be őket.
A fagyra érzékenyebb
díszfüvekről is gondoskodnunk kell (Cortaderia), hiszen tövük roppant érzékeny
a nedves hidegre, ezért érdemes szorosan összefogva szárukat, alaposan
betakargatni. Akinek van kiskerti szőlője, annak a pincében is bőven akad
tennivalója, az első borfejtésre még karácsony előtt szoktak sort keríteni.
Ahogy rövidülnek a
nappalok, úgy fogyatkoznak a kerti teendőink is, a legtöbb a szerszámos
kamrában akad: ne felejtsük el kerti szerszámainkat, eszközeinket, a
permetezőgépet és a fűnyírógépet ki- és megjavítani, megtisztogatni,
beolajozni, a kerti csapokat, öntözőberendezéseket vízteleníteni és elzárni.
Átvizsgálhatjuk és rendet tehetünk a vetőmagos és vegyszeres zacskók között,
megvizsgálva azok szavatossági idejét is.
Decemberben elérjük
az év leghosszabb éjszakáját, innen kezdve a kertészek nagy örömére a nappalok
egyre hosszabbá válnak. Ha csak egy tyúklépésnyivel is, de minden egyes nappal
közelebb kerül hozzánk a tavasz, amely magában hordozza az ismét burjánzó kert
ígéretét.
Sok szeretettel köszöntjük
e hónap
szülötteit,
névnaposait,
ünnepeltjeit.
Sok boldogságot kívánunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése