Tóth János /Janus/
Hópihe
A felhőket hideg
rázza
Hó esik az alvó tájra.
Fákra száll a hópihe
Nem kérdezi: tetszik-e?
Nem kérdezi: akarja?
Rá hullik és takarja.
Hófehér már koronája
Ez a pihék óvodája.
Kergetőzve ágon csúsznak
Ágvégéről elbúcsúznak.
Földre esnek nevetve
Beállnak a seregbe.
Katonái ők a Télnek
És hát nagyokat remélnek.
Vágyakozva abban bíznak
Kezed által nagyra híznak.
Hólabdává váljanak
Egymásra föl álljanak.
Kacagjon a December:
Nézd már itt egy hóember!
Hó esik az alvó tájra.
Fákra száll a hópihe
Nem kérdezi: tetszik-e?
Nem kérdezi: akarja?
Rá hullik és takarja.
Hófehér már koronája
Ez a pihék óvodája.
Kergetőzve ágon csúsznak
Ágvégéről elbúcsúznak.
Földre esnek nevetve
Beállnak a seregbe.
Katonái ők a Télnek
És hát nagyokat remélnek.
Vágyakozva abban bíznak
Kezed által nagyra híznak.
Hólabdává váljanak
Egymásra föl álljanak.
Kacagjon a December:
Nézd már itt egy hóember!
*
Feküdni a hóban
Lefeküdni a szűz
havon
egy decemberi jeges hajnalon,
s behunyt szemmel nézni az eget,
míg megvilágítja szemhéjamon a véreret
a születő Nap, s bámulni, hogy sugarában
még ott a tegnapi alkonyat eltört reménye,
és érezni, hogy az új Napban ott van,
a tegnapi megalvadt vére,
… és mire a hajnalt elűzné a reggel,
én már jégvirágos szemmel,
lennék a halál boldog szeretője,
életem itt hagynám, letéve egy kőre
mint egy kiürült boros üveget,
akit senki sem magáért szeretett…
egy decemberi jeges hajnalon,
s behunyt szemmel nézni az eget,
míg megvilágítja szemhéjamon a véreret
a születő Nap, s bámulni, hogy sugarában
még ott a tegnapi alkonyat eltört reménye,
és érezni, hogy az új Napban ott van,
a tegnapi megalvadt vére,
… és mire a hajnalt elűzné a reggel,
én már jégvirágos szemmel,
lennék a halál boldog szeretője,
életem itt hagynám, letéve egy kőre
mint egy kiürült boros üveget,
akit senki sem magáért szeretett…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése