Ficzura Ferenc - Ami rabul ejthet

Ficzura Ferenc

Ami rabul ejthet

Ledér lepke pilled, megfáradt a tánca,
a Napszikrája volt nem oly rég a párja.
Lágy fuvallat hozza a szebbtől tán szebbet,
virágillatmámort, ami rabul ejthet.

Áldja szikraszirmát életre kelt vágya,
szél fújja, repíti, buja kedves várja,
kacér, kerek melle, virágszirom ágyán,
ringatja kedvesét, egy szép lepkelánykát.

Elpilledve testén, puha sziromágyon,
kevés e világban a szép tiszta álom,
látta, hitte, tudta, a szívébe zárta,
ringatja, ringatja kedvesét a lányka.

Kacér, vonzó mellét, virágszirom ágyát
nem feledi soha a mosolygós lánykát,
azóta is pilled, elfáradt a táncba,
a Nap szikrája volt nemrég még a párja.

Áldja virágszirmát életre kélt vágya,
szél fújja, sodorja buja báj és álma.
Lágy fuvallat hozta szebbtől még a szebbet
- virágillatmámor mindig rabul ejthet.

Kevés e világon a szép tiszta álom,
pihegett mellein, virágszirom ágyon.
Látta, hitte, mégis koporsóba zárta,
ringatta, siratja mátkáját a lányka.

Fuvallat repítsen, hozzon akár szebbet,
mámor, virágillat újra szárnyra kelthet.
Virágszirmát áldva, élete, halála,
így vagy úgy, még mindig a lepkéket várja.