Nagy István Attila - Rád bíznám

Nagy István Attila

Rád bíznám

Itt örökké fúj a szél. Homokot hord,
nyugtalan álmaimmal viselőset.
Pentaton álmaimat próbálja egy nyírfa:
magára maradt csönd a válasz.
Rád bíznám a szavaimat,
dermedjenek a könnyek cseppkövébe,
mert ha már egyszer elérek oda végül,
szemem az arcodba ott is beleszédül,
belőlem is kiszakad majd a sírás,
ahogy az égen épül a szivárvány.
Elindul a két vége felől árván,
középen izzik, öröm-zászlót lenget,
derűt dobál a tűnő fellegeknek.
Mindez csak játék, mai sorsom csendje.
Reszket fölöttem a nyári éjszaka,
földre hullanak vibráló díszei.
Kavicsokat simogat a képzelet –
eltemet e földi matematika.
Mert, ha már egyszer elérek oda végül,
szemem az arcodba ott is beleszédül,
lázálom torkomat nem szorítja,
homlokom megérinti egy asszony ujja.