Szomorúfűz: Szokolay Zoltán

2016. január 12., kedd

Szokolay Zoltán

A hintánál

Itt vártalak. Kihalt a játszótér,
a kőpadokra kásás hó fagyott,
a mérleghinta vaskápáján jég,
a varjúszobrok mind hallgatagok.

Hogy hajdan itt szaladtam, nem hiszed,
azóta eltelt ötvenhárom év,
a gondtalan gyermekből, nézd, mi lett,
fehér mezőben áll, aztán egy fához lép.

Lehettem volna bognár vagy cipész,
sőt gyertyaöntő vagy kosárfonó,
élő parázs, dudás örömzenész,
most nem szakadna fejemre a hó,

nem lepné tél a szemem, sem a szám,
nem lennék léha, sem haszontalan,
nem lennék költő, élnék igazán,
és csak ha kell, akkor szégyelleném magam.

Mosolyra most már nem moccan a szád,
alszol, párnádra hajtottad fejed.
Hogy velem voltál álmodban, ne bánd:
gyermekkoromba visszavittelek.