Csoóri Sándor
Fúj, fúj a szél
Fúj, fúj a szél,
végig az utcán.
Fúj, fúj a szél,
végig a városon.
Fölhajigálja még a
vigasztalan szemetet is
a nyitva felejtett
csillagokba.
Szép, újvilág!
Földkörüli útra indul
a rongy, a selyem, a
madzag, a kalap
s a nyári szerelmek
titkos levéltára
ajtóstól,
mindenestől.
Fúj, fúj a szél s
tánc közben azt üvölti
„Nézzetek rám,
ilyenkor élek én,
zene vagyok, himnusz
és suhanó szív
amely boldogan hagyja
el a testet."
Kinek üzen? Nekem a
ballagónak?
Nekem, aki a Földet
többször is megkerülte
és körömmel kaparta
meg a Holdat
vérzik-e még vagy
örökre halott?
Fúj, fúj a szél s
van, akit fölkap,
s viszi magával, mint
sas a csibét;
sikoltásából ismerem
föl a hajdani lányt
aki meztelenül mosta
haját egy vízesés alatt.
Köszönöm szél, te
gyakran csodát művelsz
velem: cserében
minden hajszálam a tied.
Még a temetőt is
elfújod tőlem messzire
ameddig el se látok,
hiába süt a Nap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése