Millei Lajos - Vágyszárnyaim erejével

Millei Lajos

Vágyszárnyaim erejével

A suttogásom nem jut el hozzád,
jaj, hiába is erőlködöm én,
s még mielőtt a füled átkoznád,
vagy jajongnál a létünk peremén,
a szélzúgással üzenem Neked,
hogy hamarosan megfogom kezed.

Lehet, hogy néha félve
és vissza-visszanézve,
de feléd szállok én
az élet kék egén.

A tettvágyamnak póráza már nincs,
vén, rozsda ette lánca elszakadt,
szárnyam alatt a légtér immár kincs,
hát repítse e büszke szárnyakat,
szivárvánnyal festem az égre fel,
ha útra kelsz, úgy meg is érkezel.

Lehet, hogy néha félve
és vissza-visszanézve,
de feléd szállok én
az élet kék egén.

Csak várd a sólymod, tárd szét a karod,
fehér selymet tűzz ki a kapura,
ne némuljon el soha sóhajod,
jő még fény az égiháborúra,
a habfelhőkbe vésem be neved,
és hamarosan megfogom kezed.

Lehet, hogy néha félve
és vissza-visszanézve,
de feléd szállok én
az élet kék egén.