Gősi Vali
Hófehér gyászban
(„Tanulmány” a
szenvedéshez)
Ti nem láttatok annyi
szenvedést
amennyit az ember
csak úgy képes
kibírni
ha zimankós fehér
éjszakákon
szívébe fagyott a
bánat
és nem él már kívüle
sehol senki semmi
körötte minden kihűlt
halott fatörzsek
dőlnek le sorban
s a lehullt
jégmadarak csontjain
nem hajt már soha
virág
mert a kín nem csupán
annyi
mint a jeges földben
vacogva
megbújó bogarak
fuldoklása
hanem dermesztő gyász
– az anyák néma,
örökig tartó
könnytelen gyásza –
amikor átfagy a lélek
vele a vágy is,
és belehull a
csikorgó
jeges világba.
*
Arany az emlék
Még csorog a gyász a
szívemen,
de arany az emlék,
mint a méz,
megédesült a
szenvedés,
a gyötrelem
szelíd-fehér.
Még billen a könny az
arcomon,
csillaggá lényegül,
elpihen,
enged a szorítás, s a
bánatom
valami szép csönd
kíséri el.
Még itt lapít a
fájdalom,
de megszelídül a pillanat,
mint érdes kéz alatt
a kés,
ha lágy kenyéren áthalad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése