Bodó Csiba Gizella
Köd-fosztó
A köd ráborult a
tájra
gyászlepel súllyal a
fákra.
Nem oszlott komor
tömeg
nem mozdult semmiért,
senkinek.
A köd nem engedte
bepillantani
sem a Holdat, sem a
Napot
konok, csontporlasztó
mélyig hatott.
Körül vett, mint a
szöges drót,
mint a börtön fala,
süketen, tapogatózva
mikor, s hogyan érek
haza?
Fúrtam magam a
csípős,
hamu-színben előre,
néptelen volt, mintha
egy
lélek sem érkezett
volna - e Földre.
A köd köpeny reám
borult
a szívemet fedte -
akkor világ gyúlt
én kívül figyeltem,
de csak
belül foszlik szerte!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése