Szilágyi Domokos - Locs-pocs

Szilágyi Domokos

Locs-pocs

Lucsokká enyhülget a tél,
járkálok benne, otthonomban.

Megszoktuk egymást. Hol szelíden,
hol elutasító-gorombán

fogad - én is őt -; harmincnál több
éve, hogy ez kijár nekem

s őneki is. Amíg majd egyszer
elfogy, elfogy a türelem,

és akkor, jaj, ki-ki kirukkol,
mit a másiknak tartogatott, -

és az utcai lámpák fénye
kettémetszi az alkonyatot.