Csoóri Sándor - Szeptemberi nők; - Szeptemberi gyónás

Csoóri Sándor

Szeptemberi nők

Megint túl sok nő kószál az utcán,
megint túl sok nő kószál szívemben -
Kövek közül néznek rám a rózsák
világvégi nagy ijedelemben.

Aranyszájú szeptember a dombon,
kiáltani kéne most a nőknek:
vessék le a felhőket magukról,
rúgják le a kígyóbőr cipőket:

hűl ki a Nap, vakrozsdás birsalma,
hideglelős reggelek zörögnek -
mezítelen talpuk parazsával
forrósítsák újra át a földet:

melegítse Afrika-csípőjük,
hogy hózuzmó soha ne borítsa
s ne ússzon a világ, ez a bolygó,
vacogtató korszakokba vissza.

Városok, mint fecskék gyülekeznek,
csattognak a tetők: bádog szárnyak -
Nők: páráló, nyári világrészek,
ami csak él, tifelétek árad,

hazán-túli hazák, másvilágok -
arcotokba diólevél csattan,
őszi pofon, de ti tovább mentek
súlyos porban, nehéz sugarakban.

*

Szeptemberi gyónás

Sarkunkban újra szeptember hava,

csuhé-szatyrodból a nyár,

mint a legutolsó darázs, kirepül.

A meggyfa már vörös levelet ejt,

ne nézz oda!

Én se nézem narancsos meztelenséged,

noha nézném-

sötéthúsú szilvát harapok inkább ketté.

A szemed is szilva, az öled is szilva, ízed is az!

Gyékényen árulnálak, ha nem volnék irigy.

Dehát irigy vagyok és verseket írok vezeklésül,

birsalma-sárga szavakat ontva,

erdő-fényt, erdő-tüzet,

hogy tükrödben fésülködő

őszi madár is lássa magát.