Kovács Daniela
Szépséget pusztit az
őszi hervadás
Mindent bronzba
önt.....
Mint repedezett ajkak töredezik a föld
száz rejtett ígéretként öleli át a szél,
a napfény rácsain át beömlik a köd
s a fákról lehulló levél üvölt az életért.
A nyarat felváltva vonul most át az ősz
hullt avar közt hever a mezítlábú sötét
hol örök hitbe ringat, hol kétségekbe dönt
vijjog, visít mindenhonnan a könyörtelenség.
Fájón és lüktetve roppan az elmúlás
a nyirkos börtön faláról lepereg a csönd
az alkony lecsókolja a sápadt fény nyomát
majd palástot terítve mindent bronzba önt.
Mint repedezett ajkak töredezik a föld
száz rejtett ígéretként öleli át a szél,
a napfény rácsain át beömlik a köd
s a fákról lehulló levél üvölt az életért.
A nyarat felváltva vonul most át az ősz
hullt avar közt hever a mezítlábú sötét
hol örök hitbe ringat, hol kétségekbe dönt
vijjog, visít mindenhonnan a könyörtelenség.
Fájón és lüktetve roppan az elmúlás
a nyirkos börtön faláról lepereg a csönd
az alkony lecsókolja a sápadt fény nyomát
majd palástot terítve mindent bronzba önt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése