Szuhanics Albert - Őszi séta

Szuhanics Albert

Őszi séta

Hull a fáról a levél,
felkapja az őszi szél.
Belemar az avarba, szép arcodba kavarja.

A fejeden nagy kalap,
mondd csak, mért vagy hallgatag?
Köd borítja az eget,
hadd lássam a két szemed!

Ha már szürke fenn az ég,
legalább a szemed kék!
Mosolyogj rám édesem,
mint fényes nap... , édesen!

Hisz már gyönge sugara,
olyan sápadt, suta ma.
Fogd meg a két kezemet,
hadd járjon át szeretet!

Forrón, mint a tűnő nyár,
ami nem jön vissza már.
Dúdolgass egy régi dalt,
míg tapossuk az avart...

S én hallgatom... , hallgatom,
csönd virágzik arcomon.
Nézd, hogy őszül a hajam,
óh, a nyár de messze van!