Sárhelyi Erika
Messzenéző
Avarba kavar a novemberi
szél,
néma haláltánc csak az utcazajban.
Az ősz távoli vidékekről mesél,
hol kendermagos dallal kel a hajnal,
hol a tél is szelíd és kedves lehet,
mint régóta várt, bölcs mosolyú rokon,
ott még az október is fel-felnevet,
mikor a csöppenő musttal eloson.
*
néma haláltánc csak az utcazajban.
Az ősz távoli vidékekről mesél,
hol kendermagos dallal kel a hajnal,
hol a tél is szelíd és kedves lehet,
mint régóta várt, bölcs mosolyú rokon,
ott még az október is fel-felnevet,
mikor a csöppenő musttal eloson.
*
Őszi sajgás
Idén nem kaptak
szárnyra a fecskék,
gép repteti el mindüket a nyárba.
Hidegek és rövidek az esték,
a szó sajog, az ölelés hiába.
Gyönge a Nap, akár a madártoll,
a testben is csak szédeleg a lélek.
Bennem az ősz minden évben gyászol,
és sárba hull az összes fecskefészek.
*
gép repteti el mindüket a nyárba.
Hidegek és rövidek az esték,
a szó sajog, az ölelés hiába.
Gyönge a Nap, akár a madártoll,
a testben is csak szédeleg a lélek.
Bennem az ősz minden évben gyászol,
és sárba hull az összes fecskefészek.
*
Őszi ecsetvonás
Rozsdabarna keretben
napszítta, régi vászon.
Fújom a port s lám, ellebben egy nyáresti álom.
Az üveg mögött elfolyik a vérnarancs alkony,
s az ájult égboltba döf a büszke templomtorony.
A megsárgult paszpartun a fény picinyt elidőz,
lobban, majd kialszik, mint tél előtt a röpke ősz.
Fújom a port s lám, ellebben egy nyáresti álom.
Az üveg mögött elfolyik a vérnarancs alkony,
s az ájult égboltba döf a büszke templomtorony.
A megsárgult paszpartun a fény picinyt elidőz,
lobban, majd kialszik, mint tél előtt a röpke ősz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése