Szabó Magda
Látod-e már
A voltak voltak, és a
múlt halott.
Az építettek mind
rommá omoltak,
virággá bomlanak a
vaksi holtak,
ámulva nézik selymes
csillagok.
Lomha korom közt
gördül a kiholt nap,
a hidak árba fúltak a
folyókon,
az emlékeken béklyó,
béna ólom,
véresre botlik
tegnapon a holnap.
Tudod-e még az utat,
merre jöttünk?
Az életet, mely
szertehullt mögöttünk?
A völgy szelídjét,
túl a vad hegyen?
S látod-e már, mint
köti néma szájjal,
síró mosollyal,
köddel és halállal
sarkantyúját az ifjú
szerelem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése