György Viktória Klára
Hajnal
Álmosan ébred a táj,
homállyal szőtt a fénysugár,
szendereg az élet kertje,
s levetve az éji fátylat,
átadja magát a mának.
Menedéket keresve
árnyak özöne árad,
gyöngyfényű fürtökben játszik a fény,
mint kósza lélek, szelíden száll,
a hajnal bársonyos fövenyén.
Pillái mögött halvány mosoly suhan,
nem álom már a lét és nem képzelet,
langy fuvallattal köszön,
megérkezett...
A távolban érezni egy új nap
sejtelmes sóhaját,
s búcsút intve, csókkal öleli a Holdfény
a Nap megannyi éledő sugarát.
homállyal szőtt a fénysugár,
szendereg az élet kertje,
s levetve az éji fátylat,
átadja magát a mának.
Menedéket keresve
árnyak özöne árad,
gyöngyfényű fürtökben játszik a fény,
mint kósza lélek, szelíden száll,
a hajnal bársonyos fövenyén.
Pillái mögött halvány mosoly suhan,
nem álom már a lét és nem képzelet,
langy fuvallattal köszön,
megérkezett...
A távolban érezni egy új nap
sejtelmes sóhaját,
s búcsút intve, csókkal öleli a Holdfény
a Nap megannyi éledő sugarát.
http://www.youtube.com/watch?v=4ThbZuOEaSU
VálaszTörlés