2013. június 28., péntek

Nagy Horváth Ilona - Kékfeslő



Nagy Horváth Ilona

Kékfeslő

Hang búvik észrevétlenül elő.



Talán csak Szentivánéj-mélyi álmodás,

derengő holdvilág ölén ringó szapora szívű, tintakék, hatalmas óriás,

mi lusta nyújtózással ébred, s indul,

ez a monoton zaj,

ez a dörömbölés a mellkason,

roppant léptek törvényszerű zaja:

az éj követe jő az égszemű  lélekért,

teremteni új távolt,  összegyűrt világaink közé rekedt

közömbös, hűs tereink mozdulatlanná  dermedt,

rég elvetélt fényét emelve űrnyi tenyerén a messzi csillagokig.



Emlékeimből kört rakok, tündérles épül az ébrenlét szűk határain.



Legömbölyített élek őriznek belül,

allúziók morajló csendje hord elém a szemhunyásnyi létben,

zsibongó gondolatom minden szegletén

sietve épülsz, óriássá látlak, zendülő idő köszön az elmúlásnak,

hiszen csak árny a csend.

1 megjegyzés: