Szomorúfűz
A remény felé
Éjszaka a csendben
alszik a kert is, a virágokkal, a fákkal, a bokrokkal.
Lüktet az éj, benne
minden pillanat. Tücsökzene szálló hangja, árnyak osonnak.
Elpihen a szél és az
álmok szétterülnek a csillagszikrás égbolt alatt,
a holdfény
ezüstjében, az emlékekben.
Az égbolton széthasad
az éj kárpitja.
Búcsút mondanak a
csillagok és a Hold a párás hajnalban.
Szürke-lilás-kék
színek jelennek meg a horizont festőpalettáján.
Színeket fest a fény,
sugarakat dajkál a harmatgyöngyökön,
az úszó felhők körül
azúr szemét nyitogatva.
Az éjben becsukódó,
bezáródó virágszirmok kelyheiket nyitogatják.
Félig álmodból
ébredezel, eszmélsz a világra.
Csukott szempilláid
mögül kitekintve rácsodálkozol a fényekre,
füled örömmel issza
az ébredő madarak zengő trilláit.
Arany haját fésüli a
Nap, elvarázsolnak, cirógatnak a színek.
Lelkedre az ébredő
harmatcseppek gurulnak.
Már ébren vagy, mégis
róla álmodozol, az illatos, kibomló reggelben
– indulsz a remény
felé.
http://www.youtube.com/watch?v=bX82b41E1SA
VálaszTörlés