N. Horváth Péter - Egy csepp könnyért

N. Horváth Péter

Egy  csepp  könnyért

Beléd  rejtőzöm  a  hétköznapok  elől,

ahogy  fái  közé  menekül  az  erdő .

Mielőtt  életem  minden  reményt  megöl,

hadd  legyen  kettősünk  örök  csodatermő.

Lettél  a  lány,  akit  régen  elképzeltem,

kiért  hű  bizalmam  tanítgatott  várni .

Vágy  és  cél  maradtál;  benső  ünnep  bennem,

s  nem  vesztél  homályba,  történhetett  bármi.

Érinthető  vagy  már;  lelked  testet  öltött;

csókolható  lettél,  érző  és  érzéki,

nem  ecsettel  festett,  vagy  szavakkal  költött,

s  én  pedig  általad  beavatott  férfi.

Szeretnék  csendesen  elnyújtózni  rajtad

— legyél  pázsitos  rét,  a  „Varázsló  kertje”;

tárd  rám  rejtekeid,  s  titkait  bevalljad —,

szememből  egy  könnyet  mély  kutadba  ejtve.