Tokaji Márton
Az idő örökkévalósága
Amikor a holdsugár, beragyog
életünkbe,
és felhőt kerget felénk az esti szél.
Szívünk egymásba kapaszkodik,
és nekünk mesél a csöndes éj.
Életünk rozsdás kapuja kitárul,
fiatalságunk nyújtja a kezét.
A mélabús csend, velünk együtt zengi
a Vénusz énekét.
Fátyol köntösét leveti a Hold,
fénybe állva reszket a sötét.
A mozdulatlan idő örökkévalósága,
hallgatja ezt az érzéki zenét.
A hasadó hajnal bíborfénye,
bevilágítja az élet örömét.
Bízni és hinni kell a sorsban,
elvesz tőlünk, de végül kárpótol mindenért.
és felhőt kerget felénk az esti szél.
Szívünk egymásba kapaszkodik,
és nekünk mesél a csöndes éj.
Életünk rozsdás kapuja kitárul,
fiatalságunk nyújtja a kezét.
A mélabús csend, velünk együtt zengi
a Vénusz énekét.
Fátyol köntösét leveti a Hold,
fénybe állva reszket a sötét.
A mozdulatlan idő örökkévalósága,
hallgatja ezt az érzéki zenét.
A hasadó hajnal bíborfénye,
bevilágítja az élet örömét.
Bízni és hinni kell a sorsban,
elvesz tőlünk, de végül kárpótol mindenért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése