Ligeti Éva - Július

Ligeti Éva

Júliusi nyár

A Júliusi nyár kissé csalóka,
mint női mell villan feszes blúz alól,
kacéran kitárul, közelebb hajol,
     - édesen savanyú, mint a nyalóka.

Csorduló nyál selyme csikland kéjesen,
a tölcséren fagylalt, olvadva kivár
kristályos vágyat kelt - enyhe sivár
     - forró öleléssel vár személyesen.

Délben találkoztam vele magam is,
krőzusi kincseit magán viselte,
volt ki gazdagságát még irigyelte,
     - de láthattuk, hogy a káprázat hamis.

Egyhelyben toporgott tétovasága,
mozdulatlan árnyék lapult fal tövén,
fényözön elterült az utca kövén,
     - kiömlött festéktől mindene sárga.

Uszályát emelve tovább ballagott,
nyomában szikes föld, apróra törve
szöcske, búza, ember is meggyötörve
     - szivárványból font az égre sallangot

Hűvösen közelít, felhő kíséri
sápadt arcán a pír árván bujdokol,
fülledtség fátylába rejtve fuldokol,
     -- szeszélyeiből egy ideig elég.