Gligorics Teréz - Élni még ...

Gligorics Teréz

Élni még...

Ha érezném végét a vad hideg télnek,
s látnám, a fecskék is még visszatérnek,
kereplő gólyákat kémények felett
füstölgő, dübörgő gyárkémény helyett...
Ha nyílna a rózsa, úgy, ahogy régen,
s pacsirta szólna a felhőtlen égen,
ha tudnám, hogy ő vár, ha itt a vég,
egy percre szeretnék élni még...

Hideg van, fázom...két kezem reszket,
nem tudom cipelni már a keresztet...
Rügyező fákat remélek, ostobán,
s csak fészkeket találok, üresen, mostohán,
nincs bennük élet, nincs madársereg,
a fészkeken májusi esőcsepp pereg,
s a pacsirta dala oly messze még!
Elfeledtem én élni rég...

Esik az eső...szürke az égbolt,
ha valaha nyár volt, már nagyon rég volt...
Nyílik a virág, jegesen, hidegen,
madarak éneke nekem oly idegen!
Ismerős idegen... halványan emlékszem,
de bennem a zivatar, s zajában elvészen...
Álomra térhettem volna rég,
de korai haláltól félni még...

Ha nem lenne ködös a nap ott az égen,
s egy kereszt ha nem lenne a faluvégen,
szentjánosbogár ha szállna az éjben,
s a királyfi élne még esti mesékben,
ha nem lenne....S ha lenne, az, ami nincsen,
mosollyal messziről felém ki intsen,
szemében lánggal, mely most is ég,
talán szeretnék élni még....

Ha ifjúk lennének jövendő napjaim,
s nem folyna könnycsepp még életem lapjain...
Ha délibáb izzana a messze tájon,
s az nem csak illúzió lenne, mi fájjon...
Ha tudna a hegedű helyettem sírni,
könnytelen lapokra ha kéz lenne írni,
csak egyetlen csillag ha égne még...
Egy percre jó lenne élni még.