Hollósy Tóth Klára
Márciusi trillák
A játékos szellő
felhőket űzve
tar fák közt zengi
fuvoladalát.
lebeg a lég, célt
maga elé tűzve,
nagy erővel pásztázza
sugarát.
Libeg ide-oda, árnyat
űz tova
a Nyár-futár, az
elragadtatás,
éledő létet teremt
mindenhova,
a felderengő
hajnalhasadás.
A vígan örvénylő,
lágy tavaszcsoda
lenge kékarany
szoknyája lebben,
az erdő
madárcsicsergő szálloda,
ébredezik áhítatos
csendben.
Játszi fények
trilladala röppen,
az újuló lét ereje
töretlen.
*
Március kékarany éke
A hegyek holdfénytől
fehérlenek,
ásít a föld, kibújt a
hó alól,
a távolok mélyebben
kéklenek,
ércesebb harangok
hangja szól.
Rétek, mezők
öblösebben zengnek,
tisztulnak a tél
homálysátrai,
halványzöld levelek
lengedeznek,
mint szálló ködök
áramlásai.
Oldják az ormok
köpenyfehérjét
ébredező, langymeleg
illatok,
tengerhullámok
rejtelmes kékjét
a tóra néző, játszi
csillagok.
Ébredeznek kékszürke
íriszek,
ahogy a fények
kékarany éke,
lázasodnak
naphevített kövek,
lobog a lét lobot
vetett vére.
*
Márciusi hó
Orkán a sziklán?
Reccsen a villám,
ablakom becsukom
szaporán.
Fülsiketítve
dörren a kedve,
vihar jön március
idusán?
Kifeslett barkák,
sietős, balgák,
mért e rohanás? A tél
menekül!
Űzi a szélvész.,
kezében érckés,
rohangál már
türelmetlenül.
Űzi a havat,
őrzi a vadat,
az erdő féltve
szomorúan.
Könnyeltelt szeme
sírva-keresve
meleget akar
iszonyúan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése