Nagy László
Íme, a kéz
Íme, a kéz, akiben
bíztam
bárdolva oszlopnak
törzsököt
nem csüggedt el, de
véges-végig
harsogta a zsinór
pirosát
s tiszta formára,
forgácsokra
úgy jött el az est
is, hogy az ég
aljából a karmazsin
sávot
lefaragta bárddal ez
a kéz
Kezem, akiben kedvem
tellett
egy bomlott rózsa
eljegyezte
vetkőzve szirmát
asztalomra
akár egy tünemény –
ing, bugyi
fodor-halma inger a
kéznek
markold a göncöt,
markolom s jaj
rózsa a csuklót
kifordítja
villámmal a kézfej
megtelik
Játszik előttem
drámát, izzik
tébolyodott
bábu-királyfi
szájában a rózsa
rongyait
fogva tartja egy
görcs retesze
izzad az ököl,
bomlana már
ere kidülled s míg a
rózsa
titkos értelmén
töpreng fájva:
tegnapi kéz,
köszörült fémsas
fennragyog a mese
oszlopán
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése