Lelkes Miklós - Tavaszkezdet

Lelkes Miklós

Tavaszkezdet

A fény a barna ágakon
örök öreg-fiatalon.
Fákon elfáradt levelek
örömbánattal fénylenek.

Kis fű a télről itt maradt -
zölden. Hócsillag szárnyakat
tavasz elvitt, és kelt hitet:
mind övéi az új színek.

Többnyire így van, bár a kék
télben is mondott szép mesét.
Mesét neked, mesét nekem.
Most is szíveden, szívemen.

Tavaszkezdet... Kezdeti hit,
van, akit úgy fellelkesít!
Az Égkirály kaput kitár?
Hiszed. Valamit vár a táj.

Valamit vár. Nem tudja, mit.
Nézi tűnődő árnyait,
vagy a lengést, ha szél-hegyek
sírnak, mint felnőtt gyermekek.

Mosolytükör. Mosoly a gúny.
Tavasz. Szeretet. Nagy falum:
a világ is. Hit mosolyog:
élőt színlel mosoly-halott.

A fatörzsek? Ők komolyak.
Tudják: a gond, a ránc marad.
Bú-időből beléjük ég
fájó, el nem jött messzeség.

Mosoly velem. Gúny is velem.
Sebzett fatörzsű életem
nem mutatom meg senkinek, -
de az estémig elmegyek.

Remélem: kezdettel a vég
kéz a kézben mond új mesét,
s vágyó égboltsor összefog
ringatni szívet, csillagot.