Egyed Emese
Biztos menedék
Napokig lested hold alakulását,
bőröd beitta illatát a helynek,
volt álomnesz, és zendülés, mely fölver,
és voltak évek: öröknek hitt formák,
és zöld kalászok, és beérett kertek...
Észre sem vetted, közel jött az este,
árnyékjuhait egy helyre terelte,
kolompokat hangolt a kaszakővel,
a patakvízzel...
Kihaltak már az otthont jelző hangok.
A szívünk, mint a macska, elcsatangolt.
Repedt a dal kancsója: nem szól tisztán.
Sirasd a völgyet: szótalan harangod.
Ha tehetném, csak ezt a verset írnám.
Száműzném magam a lepusztult helyre,
bevert kapumat sem állítanám föl,
kutamat hagynám kővel betemetve;
de makacs a víz, a kiáltás: föltör
s elmossa szennyes hírét, lábnyomát
vadidegen időnek! Ág helyét
varázsütésre átveszi az ág,
hogy megbékülj, mint sorsával az árva,
s óvjon a csönd, mint biztos menedék -
szőlő fut fel a korhadt gerendákra.
bőröd beitta illatát a helynek,
volt álomnesz, és zendülés, mely fölver,
és voltak évek: öröknek hitt formák,
és zöld kalászok, és beérett kertek...
Észre sem vetted, közel jött az este,
árnyékjuhait egy helyre terelte,
kolompokat hangolt a kaszakővel,
a patakvízzel...
Kihaltak már az otthont jelző hangok.
A szívünk, mint a macska, elcsatangolt.
Repedt a dal kancsója: nem szól tisztán.
Sirasd a völgyet: szótalan harangod.
Ha tehetném, csak ezt a verset írnám.
Száműzném magam a lepusztult helyre,
bevert kapumat sem állítanám föl,
kutamat hagynám kővel betemetve;
de makacs a víz, a kiáltás: föltör
s elmossa szennyes hírét, lábnyomát
vadidegen időnek! Ág helyét
varázsütésre átveszi az ág,
hogy megbékülj, mint sorsával az árva,
s óvjon a csönd, mint biztos menedék -
szőlő fut fel a korhadt gerendákra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése