Németi Csaba - Egyedül

Németi Csaba

Egyedül

Azt kérdezitek, miért vagyok
Egyedül.
S nyafogok, mint gyermek anyja
Emlőéért.
Sírok a szeretetért, barátságért!
Sziklához magamnak megvájt utamon
Nem kísért senki.
Mikor a lankás völgybe értem
Egyedül szántottam az élet barázdáját.
Mondtátok bolond ez!
Nem fogtátok segítségül az eke szarvát.
Mutogattatok rám újjal, kinevettétek
Fizimiskám.
Élveztétek a gúnyolódást!
Nem sírok, nem nyafogok most már.
Maradok egyedül, magamhoz hű.
S ez nem azt jelenti nincsenek
Jó emberek körülöttem!
Csak vetetlen az ágy mibe feküdni készülök.
Élek én köztetek, csak nem veszitek észre,
Mert sziklaszirtre hajtom a fejem.
Onnan is látni a csillagokat.
Igaz valamivel
Fényesebben.