Fridli Zoltán - Kék vallomás

Fridli Zoltán

Kék vallomás

Légy könnyű, mint a kék selyemdal harmatos hajnalon,
Könnyű, mint lehulló rózsaszirom, vagy lehelet ajkadon.
Neked most, azúrkékben tetszelegve, csillagok körébe,
Selymesen lágy, kékszerelmes zene száll a felhők fölébe,
S e kék estében, minden újszerű, zsenge, csupa bódulat,
Hófehér lelked a felhőkkel táncol, szíved, most jól mulat.

Ki tudja okát miért, manapság csak sántikáló igéim vannak,
Kékszárnyú múzsaangyalok, nekem csak morzsákat dobnak.
Erdőség fáin, lomb helyett, örökké tartó kék sötétség zizeg,
Áloműzőnek kék ravatalán fekszem, szívem kínlódón piheg,
Az arcom, csapnivaló, hitvány, nehezen érthető lenyomat,
Emlékek kék árnya reszket tavon, emlék lelkemen karcolat.

Ha most a kékségben veled lehetnék, csak néznélek némán,
Nézném szép ívű szemed, egy kékesen döglesztő csók után,
Ahogy az ég a csillagokhoz ér, gyöngéden megfognám kezed,
Ha csak egy kellemes kék percig is, de boldog lennék veled.
Illatos, puha, kékrózsaszirmokból vetett ágyba fektetnélek,
Szerelmesen forró csókjaimmal, kék lepkének kifestenélek.

De ó, jaj! Olajos, füstszagúak a mogorva, szürke hétköznapok.
Mi végre a nagy kék tűz, ha a könny, mint zápor úgyis elmossa!
Őrizem szép szereteted, őrizd szeretetem, amíg kerek ez a világ,
Hisz nem a szomorú kék sírra kell a könny, s ezernyi szép virág,
Ha friss fejfára már gyertya füstje kormoz kéken egy szép képet,
Mint Nap a Földnek, akkor is leszek neked, nem hagylak el téged.