HollósyTóth Klára
Fest az ősz
Őszelő
Mintha
minden tudná, hogy már ősz van,
visszafordíthatatlan
elmúlás,
merengő,
bús befelé fordulás,
egykedvű
magány, mi még hátra van.
Csendben
reszket a félszeg félelem,
a
felszálló ködök hűvösében,
madarak
tollászkodnak a fényben,
mélyül
az erőltetett türelem.
A
nyár tűnőn a lombon átdereng,
a
kóborló szél magában dünnyög,
gomolyfelleg
céltalan hömpölyög,
nagyokat
hallgat, bólogat a csend.
Sárgán
figyel a ránk komorult ég,
unalom nyugszik a megült porban,
s a
csupasz ágak közt titokban
visszaszökik
a nyár búcsúzni még….
*
Őszül
Még csupa fény,
ragyogás a nap,
oly csillagszemű még
a nyár,
még szerelemről
suttog halkan
e lilalángú délután.
Színetelt a kert,
kavarognak,
tarka lepkék, mint
röpke láng,
az ezerszínű
lepkerajnak
röptétől víg e tág
világ.
Szöcskék fürge,
szökellő népe
fürgén ide-oda ugrál,
a nyár gyönyörű,
tünde béke,
de színesedik már,
tarkáll.
Őszülni kezd a
virgonc király,
s a nap tüze, mint
pokolban,
sistergő
hasábfaragyogás,
de tudja minden, hogy
baj van.
Szedelődzködik
szépen, lassan,
szedi fel sátrát már
a nyár,
fel-fellobogó
sugarakban
lebeg a fény, a láng,
a nyár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése