Ligeti Éva
Őszbe fordul
levél-halommá vált nyári
képek
kopott emlékek
rozsdái gyűlnek
tört-avarba fúl,
rajtuk nem lépek
vágyott álmaim már
elévülnek
borús hangulat
időnként lever
de intenek még
megmaradt lombok
sokszínű kincsük a
földön hever
szürkén szállnak fel
a vadgalambok
üresen várnak megfakult
padok
hűvös a szél, ahogy
mendegélek
gyűrtvágyaimmal magam
maradok
s várom a
tavaszt ameddig élek
*
Ősz lett
Ahogy reggelt sétálva
közelítem,
lépteim alatt a
nyárban fürdött avar
zizeg. Aranyló
színeibe merítem
a vágyat, melyet
elengedtem oly hamar.
Zörgő levelek.
Száraz, törékeny hártya.
Ereimben már nem
csörgedez az erő.
Olyan az egész, mint
a kiterített kártya.
Vesztesként játszom.
Lehetnék én is nyerő.
Kelő nap fénye
átkarol, társként kísér
a dombtetőre. Előre
enged. Árnyék
vetül a földre. Tudom,
semmit sem ígér,
csak játszik velem,
de én, mégis várnék.
Fenn aszalódott
szőlőszemek nedve,
különlegessé érlelt
fürtök gyöngye.
Érett nő vagyok. Rád
vágyom epekedve,
még a tél előtt. Lábam alatt múlt göröngye,
ásítva bámul, mint
hogyha tudná, álom
csupán az egész. Ősz
lett. Gesztenyebarna
fák. Hol a régi
szenvedély? Nem találom,
az utat. Olyan,
mintha már nem zavarna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése