Horváth Ilona - Végszó

Horváth Ilona /Hanoli/

Végszó

A nappalokban
settenkedő
ádáz szavakat
harsogó
hamisságnak
egyre erősebb
lehelete árad
itt a kék bolygón
a hajnalok fényei
áldozatai
a fellángoló
acsarkodások
hangzavarának
ha végre megértenénk
a szeretet dalát,
s nem siratnánk
gyengeségeinkből fakadó
siralmak hangzatos szavát,
egy akarattal felismernénk:
fogy a föld
mérgezett a víz
s a Nap egyre ontja
az ózonlyukon át
mérgező sugarait
ránk
amely tőlünk árad
vétkeztünk Istenem
egymás ellen
nő az indulat
kiutat nem talál
az éhező
ott gunnyad
magárahagyottan,
mint tátogó hal
utolsó imára vártan
a hajléktalan
a senkinek nem kell
mit kezdjen hát
az élettel
magába zárja
a csillagos égbolt
addig szívem
sebzett madárként
verdes,
kopog
a vakvilág ablakán
itt jár a kertek alatt
ólálkodik a vég
lopakodik
a halál
ébredjetek,
szóljatok,
mentsetek
amíg lehet…!