Millei Lajos
Léleklángok kertjében
Nevüket fájón
gránitba faragjuk,
őrizze a kő, ha mi már nem leszünk,
itt éltek velünk, elfogyott a napjuk,
s féltő sóhajjal engedték el kezünk.
őrizze a kő, ha mi már nem leszünk,
itt éltek velünk, elfogyott a napjuk,
s féltő sóhajjal engedték el kezünk.
Anyafölddel fedjük
megtért álmukat,
s ma millió álmon gyertyaláng dalol,
suttogva szórjuk imává vágyukat,
ha a könnyes emlékezet átkarol.
s ma millió álmon gyertyaláng dalol,
suttogva szórjuk imává vágyukat,
ha a könnyes emlékezet átkarol.
Temetőket járva
jajong a lelkünk,
az eltávozottak mécsfényfohásza,
s a kínzó űr, mit hiányukkal leltünk,
az eltávozottak mécsfényfohásza,
s a kínzó űr, mit hiányukkal leltünk,
most sírásra késztet
s mardosó gyászra.
S akit nemrég még magunkhoz öleltünk,
majd nekünk vesz jegyet az utazásra.
S akit nemrég még magunkhoz öleltünk,
majd nekünk vesz jegyet az utazásra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése