Steel - Gyertyák az őszben

Steel

Gyertyák az őszben

Bíborszépét már szórja szét az ősz, fáradt
arccal, nyakborzongva kelnek a hajnalok,
gesztenyék csipkéje rozsdásra száradt,
est ásít rám, de én ébren ballagok.
Nézem, gyertyákat gyújt az alkonyi Nap,
mézes sárgán lobognak a levelek,
porhanyós szél lángszerű hajukba kap.
Nincs még mindenszentek, mégis mécsfényben
pulzál a csend, az enyém, és a hantok,
miket szívem alatt őrzök az énben,
hozzám szólnak. Könnykrizantémból rakok
rájuk sziromkoszorút, ma vállamat
töri a halál keresztje. Csak lennék
a némaság, hol pihennek! Általad
is csonka vagyok, hiába élsz emlék,
a te életed nem adhat érintést
nekem... csupán látni engeded magad,
így kínál a sors némi kártérítést?
A gyásznak csak szeretet, s hiány marad.
Gyertyák az őszben, sugárszínű lombok,
itt bent minden nap egy halottak napja,
nekem. Gyermeki szívem amíg dobog,
a fájdalom hangját sajátként hallja.