Szakáli Anna - Üzenet a Mennyországból

Szakáli Anna

Üzenet a Mennyországból

(Kun Klaudia emlékére)

Aláhulló fénysugár emelt, ledobva földi
báb-testem éreztem a változást,
és tudtam, most angyalnak születtem.
Kinyílt a kapu, mögötte út,
s felfedve titkát, megnyílt
egy hófehér alagút.
Mosolyom a kulcsa, nem a vádló zokogás.
Még egy röpke perc, még egy pillantás,
mit nektek küldhetek.
Ne sírjatok! Élek! Rám ragyognak a fények
s emelnek, visznek, hova mindig is vágytam.
Ne higgyetek az elmúlásban,
mert az csak földi bánat!
Itt rám már vártak, s most mérlegre kerül
minden, amit tettem.
Nincs bennem düh, csak alázat és hála,
hogy akinek voltam földi-lánya,
Istenhez közel vezetett.
Tollpihe könnyű a lelkem.
Köszönöm a segítő imát.
Most boldog dalra fakad angyal-létem,
mert munkám után visszatértem.
Hozzátok rendelt és elhívott az Úr!
Ne sírjatok! Megtisztultok e fájdalomban,
mely porig sújt ugyan, de majd felemel.
Megfeleltem, megfeleltetek. Vége.
Hogy nálatok eddig laktam, ajándék volt,
és sok öröm. A szeretetet is köszönöm.
És ne őrizzetek rólam hamis képet!
Voltam, aki voltam!
Ne őrizzetek kényszerből tárgyat,
mert a szívetekben élek!
S ha majd áldást ontva megnyílik az ég,
ott leszek minden szivárványban,
virágzó ágban, a szellő simogatta tájban,
ott leszek álomban, gondolatban,
az esti homályban és a hajnali fényben.
Anya! Ott leszek a mosolyodban.
Apa! Ott leszek a mozdulatodban,
mert ti ketten, én vagyok!
S ne feledjétek, vagyok, aki vagyok!
Zárul a kapu, már becsukják a sóhajok…