Lesznai Anna - Hosszú őszi vers

Lesznai Anna

Hosszú őszi vers

Békébe burkolt az este, viseli őszi virágát.
Becézi kései kéjét a sokat szült asszony: az év.
Megérlelte sorra a magvát, zsenge szálú mezőit
Szúró kalászba szökötten küldte a kasza elé.
Gyümölcsöt osztott a gaznak,

mely rejtezve útszéli sorban
Vándormadár szárnyára bízza a magzatait.
Almái kerekre forrtak, súlyosan csüggnek az ágon
S terhüket sorra elejti a terhes anyai gally.
Jól tudja, hogy bennük a kincs, a talizmán céljába érett,
Mely örök életet adhat s immár teljesek ők.
A fészkek új fészkekbe váltak, s telehintették dalukkal
A nyaraknak fáit és szárnnyal a vándor ősznek egét.
Anyja emlőit böködve szívja az idei bárány
Búzáját behordta az ember, s hitvesi ágyban pihen.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Csak nékem nincs őszöm ez évben,

mert tavaszos serkedt a vágyam
S éber tavaszi kínom nem érlelte csókká az év:
Úgy állok az őszülő kertben, mint az, akit itt feledtek
Szívem még meztelen május - nem öltözi teljesedés.
És szólok a kerthez, a fákhoz, a liliom őszi sorához,
Hogy jöjjenek vissza értem, s ne hagyjanak magtalanul!
De ők sietve csukódnak, magukban hordják a kincsük
Asszonyi szerrel és sorssal mit sem törődnek azok.
Jaj; rajtunk nincs rügyi kényszer. - Ajkamnak vágyát idén már
Nem sűríti csókká az év s nem bontja lelankadt karom.
Véletlen asszonyszerelmet nem vezérel védőn az évad,
S íme bezárta előttem gazdag magházát az ősz...
- Idegen, érett kertben, ittfeledt kikelet kedve,
Egyetlen tavasz az őszben, most fölemelem a fejem!
És vallom: hogy jönnek még évek és őszök, kik díszbe ruháznak,
Leszen még este, mikor csókokba öltözködöm,
S a percek szent fasorában elébe megyek az Úrnak,
Ki ölelő kedvre és magra énnekem rendeltetett.