Lázár Horváth Zsuzsanna - Kékség; - Koppanó eső

Lázár Horváth Zsuzsanna

Koppanó eső 

Ahogy villámoktól hasad az ég,
úgy tör föl lelkemből egy emlék.
Múltamból csak csipetnyi töredék,
mit a koppanó eső felidéz.

Úgy, mint egykor rég
egy esős hajnalon,
búcsúzni jöttél,
mert hívott a távol.

Sápadt pír égett
gyűrött arcodon,
könnyek patakján
mélyült ráncokon.

Búcsút intettél
rám hagyva magányom,
mióta elmentél,
könnyek útját járom.

De ívelt a remény
túl a határokon,
hogy sápadt arcodat
majd egyszer láthatom.

Koppanó esőt csap arcomba
zápor-hozó júliusi szél,
lemoshatná végre róla
búcsúcsókod bús emlékét.